Ismét elcsattant egy csók Halle Berry és Adrien Brody között.
Minden idők egyik legbotrányosabb Oscar-pillanata volt, mikor 2003-ban Adrien Brody megnyerte az arany szobrocskát A zongorista című fimben nyújtott zseniális alakításáért, majd mikor felment a színpadra átvenni az elismerését, mindenki nagy meglepetésére hirtelen megcsókolta a prezentáló Halle Berryt – évtizedekkel később is az egyik legkellemetlenebb jelenetként beszélnek erről.
Halle Berry 22 évet várt a "bosszújára", de végül sikerült visszaadnia Adrien Brodynak az élményt, ugyanis a 97. Oscar-díjátadó vörös szőnyeges bevonulásán odament az éppen interjút adó színészhez, majd megcsókolta őt – ezzel pedig ugyanúgy sokkolta az embereket, mint a kollégája több mint két évtizeddel ezelőtt.
Éreztem a szeretetét, és ez a legfontosabb dolog a világon
– reagálta Adrien Brody, mikor megkérdezték tőle, hogy mit szól Halle Berry "bosszújához".
Úgy tűnik, hogy különleges kapcsolat van Halle Berry és Adrien Brody között, hiszen 2003-ban a színpadon, illetve 2025-ben a vörös szőnyegen is meglepően jól fogadták a másik meglepetés csókját – a színész pedig mindkettő esztendőben megnyerte az Oscar-díjat, idén A brutalista című filmben nyújtott alakításával.
Itt lehet megtekinteni a jelenetet, amire 22 évet várt Halle Berry: