Gyermekáldás

Patai Anna: Hatalmas áldás, hogy édesanya lehetek

H. L.L.

Létrehozva: 2025.03.03. 08:30

A fiatal énekesnő hat hónapja már édesanya lett. Patai Anna mindig is vágyott arra, hogy ez bekövetkezzen, most pedig nagyon boldog, hogy ilyen áldott helyzetben van.

Annát 2010-ben ismerhette meg az ország a Megasztár ötödik szériájában, mindössze 11 évesen. Az énekes azóta viszont felnőtt, 2023-ban megházasodott, tavaly pedig megszületett kisfia. Patai Anna gyermeke, Bence most már 6 hónapos és szerencsére minden rendben van vele és nagyon szépen fejlődik. Az újdonsült anyuka most lapunknak mesélt arról, hogy mennyire élvezi a szülői létet.

Patai Anna
Patai Anna mindig is arra vágyott, hogy anyuka lehessen (Fotó: Mediaworks archív)

Az énekesnő nagyon boldog, hogy édesanya lehet

Nagyon izgalmas anyukának lenni és én nagyon vártam, hogy édesanya legyek. Illetve nagyon szerettem volna fiatalon szülő lenni, és boldog vagyok, hogy ez sikerült is. Azt gondolom, hogy így a nehézségeket kicsit könnyebben vesszük, de azt gondolom, hogy laza szülők vagyunk. De szerintem hatalmas áldás, hogy édesanya lehetek

– mesélte Anna, akinek már kislányként is az volt álma, hogy legyen egy gyönyörű esküvője élete szerelmével és, hogy a menyegző után édesanyává váljon.

Én nagyon sok gyermekkel és kisbabával voltam körülvéve a családunkban. Így egy idő után egyre jobban érett bennem az az érzés, hogy én is szeretnék anyuka lenni. Én is szeretném azt tudni, hogy milyen érzés mikor van egy kisbabám, amikor odabújik hozzám. Amikor édesanyaként te vagy a mindene annak a pici léleknek. Én tipikusan az a kislány voltam, aki kicsi kora óta ezt az érzést várta” – beszélt őszintén a fiatal énekesnő arról, hogy mindig is vágyott arra, hogy szülő legyen.

Patai Anna férje is már nagyon várta, hogy megszülessen kifiuk (Fotó: Patai Anna)

Patai Anna koncertjére is magával viszi majd kisfiát

Patai Anna nem hagyott fel a zenéléssel, habár természetesen így egy kisbaba mellett kissé nehezített a terep számára, de szerinte nem lehetetlen. Viszont mindenféleképpen szeretné folytatni ezt a szakmát ameddig csak lehet, mivel kiskora óta meghatározza az életét.

A nyárra már koncerteket tervezek és még az is lehet, hogy velem lesz a kisfiam és persze a férjem is. Úgyhogy jönnek majd velem ők is koncertezni. Emellett pedig szeretnék új dalokat, videoklipeket” – zárta a beszélgetést Anna, aki tele van tervekkel. Az énekesnő nyártól pedig nemcsak kisfiának és férjének küldi majd el ragyogó mosolyát, hanem a közönségnek is.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek