Vallomás

Tóth Gabi elárulta, mit csinálnak szerelmével a négy fal között

K. C.

Létrehozva: 2025.03.23.

Kitárulkozott Tóth Gabi a magánéleti titkairól.

Tóth Gabi eddig kétszer nyerte el a GLAMOUR Women of the Year Az év énekesnője díjat. Az ország egyik legtehetségesebb énekesnője, aki idén is részt vesz a gálán. Ráadásul most először érkezett szerelmével, Papp Máté Bence táncművéssszel, akivel közel két éve alkotnak egy párt.

LAB_0764
Fotó: Ladóczki Balázs

A Glamournak adott interjújában elárulta az aranytorkú énekesnő, hogy kérte már szakember segítségét. A pszichológus visszaerősítette Gabi libidóját, az identitását. Azt sem titkolta, hogy P. Novák Éva az Egy asszony című könyve segített neki nagyon segített a fejlődésben. Aztán kérdésekre felelve mesélt magánéletéről is, olyan titkokat árult el, ami eddig még nem hangzott el a nyilvánosság előtt. 

„Az a szerencsénk, hogy a szenvedélyünk egyben a munkánk is. Nem kell külön időt töltenünk azzal, hogy a munkát kívül hagyjuk, hanem nagyon sokszor van az, hogy számunkra az a kikapcsolódás, hogy ő táncol, én pedig énekelek. Ezzel fejlődünk is, de ugyanakkor nagyon sok jó élményt ad a párkapcsolatunknak - mesélte Tóth Gabi, majd hozzátette:  Nagyon szeretünk itthon lenni, a biztonságot jelentő négy fal között lenni.”

Az énekesnő arra is kitért, miket is szoktak a leggyakrabban csinálni azon a bizonyos négy falon belül

Szeretünk főzni, filmeket, sorozatokat nézni. De rengetegszer van olyan is, ami tök jó, főleg, hogy ezt Mátéval meg is lehet valósítani, hogy ő is néz valamit és én is, mégis együtt vagyunk. Tehát hagyjuk egymást a saját kis világában, és ez fontos.

Tóth Gabi boldogan mesélt azokról a gesztusokról is, amik napi szinten jelen vannak és erősítik a kapcsolatát Mátéval. 

Máté rengetegszer hoz nekem virágot. Neki nem kell ahhoz nőnap, vagy bármilyen egyéb ünnep, hogy meglepjen engem. Nem is tudtam, hogy ennyire jól tud esni az, ha virágot kapsz. Ez annyira kedves tőle - mesélte az énekesnő, majd arra is kitért, ő mivel szokott kedveskedni szerelmének:  A kedvenc édességeivel. Olyanokat eszik, amiket én gyermekkoromban ettem utoljára. (...) Sokszor csinálok neki kókuszgolyót, mert azt nagyon szereti, vagy palacsintát sütök, mire hazaér. Tehát mi mindig kedveskedünk egymásnak valami aprósággal, vagy egy könyvvel, ami kikapcsolja a másikat.


 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek