Az idő múlásáról, a nagy port kavaró szakításáról, álmokról, vágyakról és nagy pofonokról mesélt az ország egyik legnépszerűbb mesterfodrásza. Zsidró Tamás mindenre őszintén válaszolt.
Zsidró Tamás Petronellával való szakításáról, és jövőbeli terveiről is osztott meg exkluzív részleteket a hot!-ban.
hot!: Mostanában több portálon is olvashattunk rólad, talán a megszokottnál is többet...
Zsidró Tamás: Igen, engem is nagyon meglep ez a dolog, mert évek óta próbálom egy kicsit kivonni magam ebből az egész fergetegpartiból. Azt gondoltam, hogy változtatok a hozzáállásomon, és egy kicsit megpróbálok visszavonultabban élni. Van egy fiatal fodrász, aki nagyon ügyesen kezeli magát a bulvárt. Frohner Fecóra gondolok, nemrégiben mondtam is Hajas Lacinak, hogy szerintem ő lehet az utódunk.
hot!: Egy elégedett 62 éves Zsidró Tomival beszélgetek?
Zs.T.: Abszolút, igen! Ha itt lenne most a vége, akkor is hálás lennék mindenért, mert amit gondoltam, amit szerettem volna, annál is sokkal többet kaptam az életemtől. Tehát nagyon elégedett vagyok! A családom, a gyerekeim, az egész életem egy ilyen nagyon szépen ívelő dolog. Érdekes, hogy mennyi mindent kezdek kicsit másképpen érezni, így időskorban. Hú, de rossz ezt kimondani, hogy időskorban.
hot!: Nem vagy még idős – egy sármos középkorú férfi vagy!
Zs.T.: Nem, szerintem nem. De mindegy. Viszont az ember ugyanolyan hülyeségeket képes tenni ebben a korban is, mint fiatalon. Ugyanolyan hebrencs vagyok, mint régen voltam.
hot!: Van valami, amit visszanézve megbántál? Most vagy túl egy szakításon, három évig tartó kapcsolatod volt Petronellával, akiről csupán ennyit tudunk.
Zs.T.: Igen, mint Columbo felesége. (Nevet.)
hot!: El vagy keseredve?
Zs.T.: Hát...
hot!: Jó lenne már valakivel megöregedni?
Zs.T.: Igen, jó lenne. Én is így gondoltam, ez volt a cél. Azt gondoltam, hogy most megvan az a társ, akivel le tudnám élni az életemet, de az élet ismét máshogy alakult. Az utóbbi tíz évben több nehéz helyzettel is szembesültem. Volt, amit magamnak köszönhettem – mondhatni, tudatosan vállaltam a következményeit. Viszont most egy picit megijedtem.
Nem tudom, hogy alkalmas-e az ember ennyi idősen újra belekezdeni megint mindenbe. Picit attól is megijedtem, hogy egyedül maradok.
A korom miatt, mert az ember kb. 50-ig pörgeti a dolgokat, de aztán 60 után már nagyon nehéz elfogadni újra bárkit, nehéz kialakítani egy jó kapcsolatot. Ennyi idősen már rengeteg múltbéli sérelem van, amit cipel mindenki a hátán, nem igazán lehet tiszta lappal belemenni egy kapcsolatba, mert egy bizonyos kor után mindenki hoz már valamit arra a bizonyos lapra.
hot!: Egy szakítás után tanulsz a hibáidból? Sok mindent lehetett ezzel kapcsolatban olvasni rólad.
Zs.T.: Ami lejön velem kapcsolatban, az nem mindig tűpontos, sokszor inkább „maszatos”: olyan ferdítéseket is olvasok néha magamról, amit nem hiszek el.
hot!: Ezért kérdezem most szemtől szemben a hot! magazin olvasói nevében: hogy vagy most?
Zs.T.: Jól vagyok. Vagy nem? (Nevet.) Az az igazság, hogy két hónapja szakítottunk. Hazugság lenne azt mondani, hogy túl vagyok rajta; nem tagadom, megvisel ez a helyzet. Rengeteg nagyon jó élményem van vele, és szerintem nagyon összepasszoltunk. És igen, érzem a hiányát, de úgy gondoljuk, ez már egy lezárt kapcsolat. Sokszor egyébként én rontom el a dolgokat. Néha úgy érzem, hogy ez egy ilyen kanosszajárás. Azért volt itt minden, amit valamiért biztosan rám mértek az égiek. Mert ugye tizenkilenc évig házasságban éltem, egy elég boldog kapcsolatban, és meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer kikerülök így a „húspiacra”.
hot!: Még mindig nem tudjuk, hogy tanulsz-e a hibáidból…
Zs.T.: Hú, ez nehéz. Nagyon nehéz. Ha nagyon nagyot akarnék mondani, akkor azt mondanám, hogy igen, én tanulok a hibáimból. De azért ez nem könnyű már ennyi idősen. Rétegek vannak rajtam, amiket nagyon nehezen, sőt nem is tudok levetni. Ezek jók és rosszak egyaránt.
hot!: Szerinted mi a legrosszabb szokásod?
Zs.T.: Rengeteg van. De ha ki kellene egyet emelnem, akkor az a lobbanékonyság. Nagyon lobbanékony vagyok.
hot!: A magánéletedben és a munkádban is?
Zs.T.: Igen. Heves vagyok, heves jeges.
hot!: Nem beszéltünk még az apa oldaladról. Ez a három fiúnál is érvényes?
Zs.T.: Igen. A három gyermekem a legnagyobb szerelmem az egész világon.
hot!: Három fiad van – soha nem vágytál egy kislányra?
Zs.T.: De, de erről már lecsúsztam.
Most jön a második unokám, és iszonyatosan drukkolok, hogy kislány legyen, mert nagyon jó lenne! Van egy barátom, akinek most született egy kislánya, és én elájulok, amikor látom azt a kis buci fejét, és ahogy néz az apjára, elolvadok.
A fiúk azért nem így néznek rám. De ezt megszoktam. Én nagyon rutinos fiús apuka vagyok, amivel nincs is gond, de egy kislányt azért most már adhatna a Jóisten.
hot!: Kislánygyermeket?
Zs.T.: Nem, dehogyis! Az a kapu már bezárult nálam!
hot!: Teljesen érthető, hogy nem szeretnél még egy gyerkőcöt – de társat, azt igen?
Zs.T.: Nyitott vagyok természetesen, nem zárkózom be. Most ugyan egyedül vagyok, és jól érzem magam, de örökké nem tudnék így maradni, így élni...
hot!: Ugyanúgy ismerkedsz, mint régen?
Zs.T.: Régen könnyedebb, lazább volt minden – és természetesen én magam is. Fiatalon volt, hogy két nap alatt összebútoroztam valakivel. Most már jóval óvatosabban megyek bele a dolgokba. Ráadásul kicsit elfáradtam… Megint elölről kezdeni mindent, ami az elején tök szép, csillog minden körülöttünk, aztán egy idő után lehull a lepel mindenről, mindenkiről.
hot!: Ugorjunk egy nagyot. Vágyak, álmok, hobbi?
Zs.T.: A legfontosabb hobbim a szakmám, amitől annyi mindent kaptam, hogy elmondani sem tudnám.
Nekem ez egy szerelemszakma. Tizennégy éves koromban már ott álltam a hajmosó tál mellett, mert nyaranta bejártam pénzt keresni a nagynénémék üzletébe a Jókai utcába.
A hobbi a búvárkodás és a vitorlázás, bár úgy érzem, kimaxoltam az előbbit. Egyetlen álmom van: egy fehér cápás merülés. Ha ez meglesz, szögre akasztom a búvárcuccomat. A vitorlázás megmarad: egész nyáron a Balatonon vagyok, minden hétvégén. Ahogy időm engedi, lent is lakom a hajón.
hot!: A beszélgetésünk alatt már többször éreztem rajtad, hogy foglalkoztat az idő múlása.
Zs.T.: Igen. Kit nem?
hot!: Félsz az öregedéstől?
Zs.T.: Nem. Amikor bejelentették az első unokám érkezését, akkor volt egy ilyen pont az életemben, hogy „Úristen, nagypapa leszek?” Az furcsa érzés volt, de azóta nem foglalkozom ezzel. Talán most, e miatt a szakítás miatt többször jut eszembe, hogy képes-e az ember újra, ennyi idősen belekezdeni ismét egy új dologba.
hot!: Ki vagy te valójában, Zsidró Tomi?
Zs.T.: A fodrász. Ennyi. Nem mesterfodrász, nem sztárfodrász. A maga egyszerűségével csupán fodrász. Ami mindennek a kezdete – és remélem, a vége is lesz.