A műsorvezető hírnevét kihasználva ismét online próbálnak meg becsapni embereket.
Elege lett Hajdú Péternek, ügyvédet fogadott és perre megy azokkal a csalókkal szemben, akik most egy étrendkiégszítőt, gyógyszert kezdtek el reklámozni az ő arcképével, azzal a szöveggel, hogy az adott készítmény az élet-halál széléről mentette meg őt, kórházban fekve. Nem először élnek vissza a nevével, sőt, naponta kap róla másolt kamu profilokat, amelyeket főként csajozásra csinálnak. Ezek nem érdeklik őt, ám most most úgy döntött ez a fajta manipuláció túl megy minden határon, így feljelentést tesz.
Ez már Büntető Törvénykönyves ügy, itt már nem lehet egy vállvonással a dolgot kezelni. Ezeket nagyon keményen kellene büntetni
- jelentette ki határozottan a 49 éves műsorvezető, miután a mesterséges intelligencia segítségével meghamisították egy fotóját, videóját annak érdekében, hogy a csalók érzelmeket manipuláljanak áldozataiknál. Pont úgy, ahogy azt egy Brad Pitt rajongóval is tették, aki 340 millió forintot utalt át egy internetes profilnak, aki az adta elő, hogy ő a híres színész és kórházban kezelik, pénzre van szüksége.
A probléma, hogy az. A.I. eddig soha nem látott méreteket öltve már videókat is tud szerkeszteni úgy, hogy az alany hangját felhasználva új anyagot képes generálni. De Hajdú Péter esetében már maga is került internetes csalók áldozatává. Volt ugyanis, hogy elvették az internetes profilját, amit csakis pénzért cserébe akartak neki visszaadni egészen addig, míg a műsorvezető nyílvánosság elé nem állt és rendőrséggel nem fenyegetőzött.