Fontos üzenetet közvetített III. Károly Húsvét alkalmából.
Amikor még walesi herceg volt Károly, húsvétkor kezdett el üzenetet kiadni. Most királyként folytatta ezt a szép hagyományt.
III. Károly király aktuális húsvéti üzenetében a „nagy kegyetlenség és a nagy jóság” példáiról elmélkedik, amelyek „nap mint nap a szemünk elé kerülnek” - mondván, hogy ezeknek emlékeztetniük kell a világot a „hit, a remény és a szeretet erényeinek” fontosságára.
III. Károly a következőket írta: „Emberi mivoltunk egyik rejtélye, hogy miként vagyunk képesek egyszerre nagy kegyetlenségre és nagy jóságra. Az emberi életnek ez a paradoxona végigvonul a húsvéti történeten és a naponta szemünk elé kerülő jeleneteken. Az egyik pillanatban az emberi szenvedés szörnyű képei, a másikban pedig hősies tettek a háború sújtotta országokban, ahol mindenféle humanitárius a sajátját kockáztatja mások életének védelmében”.
Arról elmélkedve, hogy szerinte mit tanulhatunk a mai húsvétból, hozzátette: „Húsvét maradandó üzenete az, hogy Isten annyira szerette a világot - az egész világot -, hogy elküldte a fiát, éljen közöttünk, mutassa meg, hogyan kell szeretni egymást, és hogy a halálnál erősebbnek bizonyuló szeretetben a saját életét adja másokért. Három erényre van még szüksége a világnak: hitre, reményre és szeretetre. És ezek közül a legnagyobb a szeretet. Ezekkel az időtlen igazságokkal a fejemben és a szívemben kívánok mindnyájatoknak áldott és békés húsvétot”.
Károly arról is beszélt, hogy „mélységes csodálatot érez a humanitárius munkások rugalmassága, bátorsága és együttérzése iránt”, akikkel néhány hete a Buckingham-palotában találkozott.