Dávid Petrát a Házasság első látásra című műsorban ismerték meg a nézők, ahol kapcsolata zátonyra futott akkori férjével. A Farm VIP idei évadának sztárja sok mindenen keresztül ment az évek során, volt már fekete, szőke, teltebb, vékonyabb, átélt boldogabb és szomorúbb időszakot is.
A Farm VIP szereplők közül Dávid Petra sokáig nem tűnt ki, hiszen Kiara Lord kellő figyelmet vont magára ahhoz, hogy Petrából tulajdonképpen csak annyi látszódjon, hogy minden nap korán kel, szorgalmas és minden feladatból kiveszi a részét. A csapatok feloszlása után azonban elszabadult a pokol, az egyéni játékok életbe lépésével előtérbe került a taktikázás is, nem sokkal ezután pedig Petra is átpártolt a sárgákhoz.
A Házasság első látásra egykori szereplőjét kimondottan sokféle külsővel láthattuk már, köztudott ugyanis, hogy Petra sok évvel ezelőtt számottevő súlyproblémákkal küzdött, amelyből aztán egy életmódváltással tudott kitörni. Petra azóta személyi edzőként éli az életét, mi több, éveken keresztül fitness versenyeken vett részt. A csinos influenszer sosem titkolta, hogy étkezési zavarai miatt sokszor változik a súlya, házassága előtt például drasztikus diétába kezdett, hogy a legjobb formáját hozza. Törekvéseit leendő férje nem igazán értékelte, ő egy szőke lányzóra számított az oltárnál, ehelyett egy hosszú fekete hajú nőt kellett feleségül vennie. A sok bántás dacára Petrában nem maradt harag a válás után, mi több, kipróbálta magát rövid szőkén is, bár mint elmondta, egyáltalán nem érezte komfortosnak magát vele.
A személyi edzőként dolgozó híresség nem rejtette véka alá azt sem, hogy korábban bulimia betegséggel küzdött, ami vallomása alapján egy rendkívül alattomos kór, ha az ember nem kér segítséget. Petrának sikerült kimászni a nehézségekből, a Farm VIP 2025 műsorát már úgy vállalta be, hogy nem akarta sanyargatni magát. Visszanézve az ott készült fotóit úgy ítélte meg, hogy a sok fogyás és jojó effektus miatt nem elég nőies a keble, ezért néhány hónappal ezelőtt egy mellnagyobbító műtétet is bevállalt.
Dávid Petra a Házasság első látásra műsorában és a Farm VIP 5-ben is megosztó karakterré vált, noha utóbbi kapcsán többször is hangot adott neki, hogy nem érti, miért támadták annyira csapattársai az átpártolása miatt, hiszen eleinte nagyon is lojális volt a piros csapathoz. Hogy hogya alakult Petra sorsa a Farmon, az kiderül a szerda esti epizódból.
Addig pedig összegyűjtöttük, hányféle külsővel láthattuk már Petrát, nézd meg galériánkban!