Dicsőség

Kökény Dani megszólalt a Fonogram díjáról: „Azt hittem, már nagyobb öröm nem érhet”

Mona

Létrehozva: 2025.04.08.

Módosítva: 2025.04.08.

Óriási megtiszteltetés érte a fiatal énekest. Kökény Dani még csak húszéves, de máris egy Fonogram-díj tulajdonosa. Lapunknak mesélt a benne kavargó érzésekről.

Kökény Danit 2022-ben a TV2 Sztárban Sztár leszek! című show-jából ismerhette meg az ország.

Kökény Dani
Kökény Dani a Fonogram díj történetének egyik legfiatalabb díjazottja lett Fotó: Kökény Dani

Kökény Dani Fonogram díját az egyik legfiatalabb előadóként tudhatja magáénak

Az akkor még csak tizenhét éves tehetséget egy másik versenyző balesete miatt hívták vissza a műsorba, azt követően, hogy az elődöntők során kiesett a megmérettetésből. A fiatal tehetségnek nagyon rövid ideje volt felkészülnie az első élő adásra, de ez olyan jól sikerült, hogy adásgyőztesként mutatkozhatott be. Ezt követően adásról adásra bizonyította rátermettségét, melynek köszönhetően megnyerte a műsor fődíját és ezzel ő lett a 2022-es év legsokoldalúbb előadója. Azóta fenekestül felfordult az élete! Az énekes picivel több mint két év után újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen most a legrangosabb hazai zenei díjjal, a Fonogram elismeréssel jutalmazták őt. A Borsnak beszélt érzéseiről.

A pályám elején járó énekesként az elmúlt két évben lényegében kerestem az utam és hol külső hatásra, hol a saját meggyőződésem miatt próbáltam minél több műfajban kipróbálni magam.

Valahogy mindig tudtam, hogy az én zenei érdeklődésem kilóg a velem egyidős fiatalok többsége által kedvelt zenék köréből.

Én leginkább olyan előadókon nőttem fel, mint például Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Stevie Wonder vagy Michael Jackson és ma is sokat hallgatom őket, vagy a hozzájuk hasonló előadókat”nyilatkozta az énekes, aki csak két hónapja múlt húszéves, máris elnyerte a hazai zenei élet legfontosabb elismerését, a Fonogram díjat.

Kökény Dani számára az elmúlt évek munkája meghozta a gyümölcsét Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Kökény Dani a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje hálás a közönségének

Nagyon megtisztelő számomra, hogy a díj szakmai bizottsága az „Ugyanaz a ház” című dalomért nekem ítélte a Fonogram díjat.

Ezzel a dallal tavaly év elején még a Duna csatorna „A Dal 2024” című dalversenyében versenyeztem, ahol egészen a döntőig jutottam. Itt már a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával közösen léphettem fel. Azt hittem, hogy már ennél nagyobb öröm nem érhet a dal kapcsán, most azonban ezt is túlszárnyalta ez a díj. A közönség támogatását már sokszor érezhettem, de nagyon jól esik, hogy a szakma is mellettem áll. Köszönöm a támogatást!” – jegyezte meg Kökény Dani, aki a Fonogram díj történetének egyik legfiatalabb díjazottja lett.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek