Szilágyi József a Borsnak árulta el először a jó hírt. A Megasztár 7 felfedezettje sokat dolgozik a színfalak mögött, úgy érzi, Isten segíti a zenei pályán.
Micsoda örömhír! Hamarosan debütál a Megasztár 7 felfedezettjének első saját dala. Szilágyi József a Borsnak mesélt először az egyelőre titokzatos szerzeményről.
„Boldog vagyok, hogy végre bejelenthetem: elkészült az első saját dalom!” – kezdte jókedvűen a Borsnak nyilatkozva.
„Hosszú út van mögöttem, és remélem, előttem is!” – tette hozzá mosolyogva, majd gyorsan leszögezte:
„Tudatosan készülök az előadói szakmára, a legfontosabb pedig szerintem: alázatosnak, embernek maradni, és minden pillanatban tisztelettel lenni a közönség felé. Az alázat és visszafogottság lesz jellemző a pályámra. A nagyképű, magamutogató karaktereket ki nem állhatom!” – szögezte le a Megasztár 2024-es évadának szerethető énekese.
„A tanulás és fejlődés elengedhetetlen, mindegy, mióta van valaki a pályán. Mind az öt zsűritagnak nagyon sokat köszönhetek.”
Az elmúlt hónapokban rengetegszer visszanéztem a Megasztár adásait! Ott akkor, a pillanat hevében nem is tudtam úgy értelmezni minden véleményezésüket, ahogyan ma. Azt gondolom, remek csapat támogatott minket, pályakezdőként jobb segítséget nem is kívánhattunk volna
– vélekedett Szilágyi Józsi, aki beállhatott Gudics Máté, Tóth Abigél és Dénes Dávid sorába, a tekintetben, hogy a műsor óta meg is jelenik egy saját dala...
„A zsűri tanácsait megfogadva, és a Campusonic csapatának szakértelmével készülnek a dalok, és mint mondtam: az első már meg is született! Egyelőre annyit árulhatok el, hogy áprilisban debütál, és egy szerelmi csalódásról szóló, mégis vidám kimenetelű dal, ami abszolút megmutatja, milyen is az én stílusom. A szakmai csapat mellett Isten keze is benne van, hogy ennyire gördülékenyen megy minden. Hiszem, hogy Istennek terve van velem, hiszen Tőle kaptam ezt a tehetséget! Jelenleg még itt, Ausztriában, taxizással keresem a betevőt, de a háttérben sokat gyakorlok és dolgozom azon, hogy hamarosan a zenélésből tudjam eltartani a családomat. De mikor eljön ez a pont, akkor is szeretnék két lábbal a földön maradni: az, aki voltam és most is vagyok” – mondta el még a családapa.
Hozzátette:
„Már zajlanak a castingok a Megasztár következő évadára, mindenkit biztatok, hogy aki érez affinitást a zenéhez, az próbáljon szerencsét: ha bízik önmagában és Istenben, akkor bárkiből lehet sikeres énekes!”