A Nemzet Színésze 2021. április 16-án hunyt el Szombathelyen. A Bors azóta kiderítette, mi lett a sorsa Törőcsik Mari egykori otthonának.
Egy emberként háborodott fel nem is olyan régen a 343 lakost számláló Velem község, ahol a legendás magyar színésznő, Törőcsik Mari élt egészen a napra pontosan 4 évvel ezelőtti haláláig. A helyiek azért dühödtek fel, mert Törőcsik lánya, Teréz eladta a színésznő imádott otthonát egy vállalkozónak. Az pedig már csak olaj volt a tűzre, hogy egyes információk szerint rövidesen egy bárki által kivehető Airbnb lakásként funkcionált volna a velemi házikó, ami oly kedves volt Törőcsik szívének.
A 140 négyzetméteres, négyszobás, kétzuhanyzós fürdőszobás, kétkonyhás, külön kazánházas és boltíves, pincés házat 69 millió forintért hirdették meg, azonban Törőcsik Mari halála után sokáig nem akadt rá vevő. Az egyelőre nem derült ki, hogy a vállalkozó kifizette volna ezt az összeget, vagy esetleg a színésznő lánya, Teréz engedett az árból, az viszont biztosnak tűnt sokáig, hogy konkrét tervek vannak az épülettel. Ezt lapunknak akkor Törőcsik Mari fogadott fia is megerősítette:
„Anyám kapuján kint volt egy tábla, hogy kiadó az ingatlan, de ez a napokban eltűnt. A szomszédtól tudom, hogy nem örülnek a helyiek a dolognak. Sajnos nekem ebbe nincsen beleszólásom” – jelentette ki lapunknak akkor Son, Mari vietnámi, fogadott gyermeke.
A Bors később, egész pontosan tavaly augusztusban megtudta, az ingatlant valóban egy velemi lakos vásárolta meg, ám azok az információk, amelyek szerint Airbnb-lakás lett volna belőle, nem igazak, vagy ha egykor mégis azok voltak, úgy mostanra a tulaj meggondolta magát.
„Annyit tudok, hogy valóban eladták Törőcsik Mari házát, az új tulajdonos velemi illetőségű, abban viszont biztos vagyok, hogy az ingatlan nem lesz kiadó. Ezt maga az új tulaj mondta nekem. Azt is említette, hogy lehet, kint volt egy Kiadó tábla a házon, ám ezt nem kell igazán komolyan venni. Egészen biztos, hogy a színésznő egykori otthona nem lesz átjáróház” – árulta el a Borsnak egy velemi érdekeltségű informátor.
A Bors tavaly karácsony közeledtével ismét megkereste a színésznő fogadott fiát, Son pedig meglepő dolgot árult el lapunknak.
– Nos, először is fontosnak tartom leszögezni, hogy én nem folyok bele a családi dolgokba, 2020 óta nem is élek Magyarországon. Annyit viszont tudok, hogy részben anyám egykori ápolója, Ildikó is tulajdonosa lett a háznak, és ha jól tudom, nem ő az egyetlen, osztozik rajta. Magam is meglepődtem, hogy így alakult, de a döntés Törőcsik Mari lányának, Teréznek a kezében volt, nekem nem volt beleszólásom. Ezt az egészet egyébként a szomszédtól hallottam – közölte a Borssal Törőcsik nevelt fia, Son, aki azóta is tartja magát ahhoz, hogy nem avatkozik bele a család életébe.