Döbbenet

Betámadták Weisz Fannit, amiért siketként gyereket vállalt: "Azt mondják, miféle anya az, aki nem hall?!"

K. G.

Létrehozva: 2025.04.14.

A szépségkirálynő régóta vágyott már arra, hogy anya legyen. Weisz Fannit most sokan támadják, hogy siketként, felelőtlenül vállalt gyereket.

Weisz Fanni tavaly nyáron az eljegyzés mellett egy másik nagy örömhírt is bejelentett, kisbabája született. Bendegúz december 19-én látta meg a napvilágot és a sok boldogság mellett rengeteg izgalmat is hozott a család életébe. A számtalan gratuláció és támogató szavak mellett azonban rosszindulatú megjegyzések is érkeztek, amiről a hallássérült fotómodell a Borsnak mesélt. 

Weisz Fanni
Weisz Fanni régóta vágyott már az anyaságra és el sem mozdul gyermeke mellől (Fotó: Weisz Fanni)

Weisz Fanni: „Sokan támadtak, amiért siketként babát vállalok”

Weisz Fanni 19 éves kora óta anya szeretett volna lenni, és elképesztő örömöt jelent számára, hogy 32 évesen megadatott neki ez a csoda. Ugyan az újdonsült anyuka siket, de remekül boldogul az új feladatokkal, több segítséget is kap a férjén kívül, úgy a szülőktől, mint a nagyszülőktől. A legtöbben persze nem tudják, hogy siketként hogyan boldogul egy anya kisbabájával, és ahogy Fanni mondja, érthető, hogy udvarias formában érdeklődnek a téma iránt. Ugyanakkor sokan meglepően rosszindulatúan közelednek hozzá és kisbabájához. 

Sokan támadtak, amiért siketként babát vállalok. Azt mondják, miféle anya az, aki nem hall, szegény kisfiúval mi lesz? Hogyan tudom jól ellátni az anyai feladatomat és biztonságban tudni a gyermekemet?

 – kezdte ki az esélyegyenlőségi aktivitást kommentelők tucatja. 

Weisz Fanni párja Gergő és édesanyja számára is felfoghatatlan ez az ítélkezés, hiszen számtalan megoldás létezik, amely segíti a biztonságos gyereknevelést ilyen különleges helyzetekben. 

Nem vagyok buta attól, hogy nem hallok. Érzem a babám, szimbiózis van köztünk, mindig figyelek, mellettem van. Van kamera, amin nyomon követem őt, a telefonban van egy program, hogy ha sír a baba, akkor rezeg nekem

– árulta el a Borsnak az újdonsült anyuka. Éjjelente Weisz Fanni férje szokott résen lenni, és ha felsír a baba, akkor ő ébreszti fel anyát. Megvan tehát a megfelelő rendszer a család életében ahhoz, hogy a kicsit biztonsággal neveljék fel és úgy tűnik, egy rendkívül kiegyensúlyozott és boldog babát láthatunk a család életében.

weisz fanni
Weisz Fanni siket, ezért támadják gusztustalanul a kommentelők (Fotó: Bors)

Kiváló a kapcsolódás anya és gyereke között

Weisz Fanni gyereke, Bendegúz egy igazán nyugodt baba, így tehát szerencsésnek is mondhatja magát anya és apa. 

A baba jól alszik, a napokban is volt olyan, hogy tíz órától reggel öt óráig aludt

– fejtette ki a modell, aki egyre többet használja hallást segítő készülékét, hiszen örömmel hallgatja gyermeke hangját. Ez bár fárasztó számára, mert siketként született és a hangok megterhelik az idegrendszerét, úgy gondolja, ez természetes és bízik abban, hogy ő is jobban hozzá fog szokni a külvilág hangjaihoz.

Weisz Fanni családja is stabil támaszt jelent, ők is részei a mindennapoknak. És bár megegyezés született, hogy nem szólnak bele a nevelésbe, kérés esetén szívesen jönnek és támogatják a fiatalokat.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek