Celeb

Bántalmazó kapcsolatból menekült Bea Fecsóhoz

Bors

Létrehozva: 2021.01.13.

Az új szerelem megnyugvást hozott a gyönyörű Instagramsztár, Bea számára, aki alig egy évvel ezelőtt még egy bántalmazó kapcsolat szenvedő alanya volt.

Élete talán legnehezebb döntésén van túl Szegedi Ferenc Fecsó csinos barátnője, Bea, aki hosszas tépődés után újra megengedte magának, hogy megbízzon egy férfiban. A fiatal nőnek ugyanis nagyon rossz élményei vannak. Bea Instagram-oldalán egy évvel ezelőtt számos olyan fotó jelent meg, melyeken az arcát kék, lila foltok csúfították, videók, melyeken egy férfit látni, aki be akar jutni a lakásába.

– Volt idő, amikor szívesen világgá kiáltottam volna, ami történt – mondta a Borsnak Bea.

–  Ma már azonban egészen más élethelyzetben vagyok, mint akkor. Hála istennek! A volt párommal sikerült közös nevezőre jutni, a kapcsolatunkból eltűnt az agresszió, mindketten a közös gyermekünk boldogságára fókuszálunk, most nyugalom van, ami mindennél többet ér. Fecsó mellett biztonságban érzem magam – tette hozzá a gyönyörű anyuka.

A változás a modell Instagram-oldalán is tetten érhető, ahol jó hangulatú bejegyzések jelentek meg, aminek ma már tudjuk az okát: Bea szerető partnert talált, aki mellett biztonságban érezheti magát. Ez a férfi Szegedi Ferenc Fecsó, akit arról kérdeztünk, hogy férfiként mit gondol arról, miként kell bánni egy olyan nővel, aki bántalmazó kapcsolatban élt.

Ez is érdekelheti!

Hoppá! Új anyósa alig idősebb Fecsónál

Új szerelme van Szegedi Fecsónak, ő testesíti meg számára az ideális nőt – fotó

Minden nővel ugyanúgy kell bánni, tisztelettel, gyengéden és szeretettel – válaszolja csípőből Fecsó – Soha életemben nem bántottam nőt, szégyellje magát, aki ilyet tesz. Beával természetesen beszéltünk erről, tudom, mi történt vele a múltban, a hétköznapjainkat azonban nem határozza meg ez a dolog. Igyekszem úgy viselkedni, hogy érezze, mellettem biztonságban van, és soha többé nem történhet meg vele ilyesmi. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek