Celeb

Kirobbant a botrány: Meghan már évek óta készült a szakításra

Bors

Létrehozva: 2021.11.06.

Meghan már az esküvő után azon dolgozott, hogy szakíthassanak.

Hatalmas botrányt robbantott ki Meghan Markle és Harry herceg, amikor hosszú interjúban ecsetelték Oprah Winfrey-nek, milyen viszontagságos életük is volt a királyi családban. 

Most azonban egy, a hercegi párt jól ismerő önéletrajzíró révén kiderült, hogy a botrányos interjút Meghan már hosszú évek óta tervezgette: egészen pontosan 2018-as esküvőjük után fél évvel született meg az ötlet – írja a Metro.

Andrew Morton szerint az interjú részleteinek java megfelelt az igazságnak: például Meghannak tényleg voltak öngyilkos gondolatai, miután beházasodott a királyi családba. Az író szerint ez egy fontos közös vonás közte és Diana hercegnő között, azonban Harry feleségével ellentétben édesanyjáért rajongott a nép. Meghannek azonban nem sikerült megszerettetnie magát, de végül megszabadult öngyilkos gondolataitól, és úgy döntött, visszavág a megaláztatásokért. Ennek eredménye lett a végső szakítást eredményező interjú.

Ugyan a hercegi pár az Egyesült Államokba költözését követően lemondott a királyi családhoz kötődő feladatairól, idén, Lilibet születése után egy, a királyi időket idéző turnéra indultak New Yorkba. A szakértők szerint azonban ez a haditerv egyik újabb szakaszának első állomása volt csak: Harryék a várakozásaik szerint hamarosan további „álturnékra” indulhatnak, többek között Japánba és Ausztráliába. Az utazások célja a népszerűségük növelése, de a hozzáértők szerint elég visszás érzéseket kelt, hogy bár azt nyilatkozták, nem folytatják a királyi családhoz kötődő feladatokat, mégis úgy viselkednek, mintha még mindig a tisztségükben lennének – írja a Mirror.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek