Celeb

Lagzi Lajcsi vette meg a TV2-t?

H. Á.

Létrehozva: 2015.10.16.

Csütörtökön robbant a bomba: talán mégsem Andy Vajna vette meg a TV2-t, hanem az Orbán Viktor egykori harcostársából ellenségévé váló Simicska Lajos embere. De hogy kerül Lajcsi a képbe?

Természetesen túl magas labda a TV eladása és megvétele körüli hercehurca ahhoz, hogy az internet névtelen művészei ne csapják le. Máris megszülettek az első mémek, ezekből csemegéztünk.

– Simicska!
– Vajna!
– Simicska!
– Vajna

Az alábbi párbeszéd akár a valóságban is elhangozhatna, de e szerint a mém szerint Tapsi Hapsi és Dodó Kacsa folytatja le az épületes vitát. Félelmetes, hogy ilyen szintre jutott az ország egyik legnagyobb tévéjének a sorsa...

Azt, hogy ki, kitől mennyiért és hogyan vette meg a csatornát már most lehetetlen követni. Az alábbi mém is erre utal.

Megint más már továbbugrott a jogi herce-hurcán és elképzelte milyen lehetne az a logó, ami Vajnáék győzelme esetén születhetne. Persze ennek sincs köze a valósághoz, csupán a fantázia szüleménye. Vagy mégsem?

Persze Kádár János halála után negyed századdal is folyamatos hivatkozási alap, mostanában pedig sokaknak mindenről az előzetesben csücsülő Lagzi Lajcsi jut az eszébe.

Valaki még tovább ment és amolyan hírcsárdásan arról számolt be: Lagzi Lajcsié a TV2!

Columbo hadnagy pedig egy régebbi üggyel, a titokzatos Kaya Ibrahimmal hozta összefüggésbe a dolgokat.


Végezetül a szerintünk legviccesebb: Fluor Tomi legendás „G*cigránát” című száma nem is jellemezhetné jobban az elszólásáról híressé vált Simicska Lajost.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek