Celeb

Súlyos szívműtétje után újra sportolhat Vastag Tamás: megdöbbentő függőségéről is beszélt

Bors

Létrehozva: 2021.07.09.

A pandémia alatt vált ételfüggővé Vastag Tamás, meg is lett a következménye. Márciusban esett át egy veleszületett betegség miatt tervezett szívműtéten, ráadásul felesleges kilóitól is megszabadult, most pedig már sportolhat, ami korábban nem igazán fordult elő.

Forrás: Bielik István

Vastag Tamás tavaly jó pár kilót szedett fel magára, de nem csak ez volt az oka, hogy változtasson a szokásain.

Lehet, hogy tudat alatt az egészségügyi problémám is szerepet játszott, hogy nekivágjak a fogyókúrának, de elsősorban szerettem volna jó formába hozni magam arra az időre, amikor végre visszatérhetek a színpadra – kezdte a Borsnak Tomi.

Kajafüggő lett a karantén alatt

A karantén nekem sem tett jót, mert szinte kajafüggő lettem, unalmamban is ettem. Arra nem gondoltam, hogy visszanyerhetem még valaha a tíz évvel ezelőtti formámat, hiszen az edzőtermek zárva tartottak, nem tudtam sportolni. Április elején kezdtem neki, jelenleg 17 kilót fogytam, de ebben volt segítségem, rátaláltam egy nemzetközi kutatásokon alapuló módszerre, ami által az éhségérzetem jelentősen csökkent. Nem kellett lemondanom a kedvenc ételeimről, a receptúra blokkolta az éhségközpontomat, azt vettem észre, hogy sokkal kisebb adagokkal is jól laktam. A kúra hatására, a benne lévő szívórost segítségével újraindult és normalizálódott az emésztésem. Szépen egyenletesen ment le a felesleg, mindezt úgy, hogy naponta ötször ettem. Most, hogy a szívem is tökéletesen működik, végre sportolhatok. Korábban próbálkoztam a futással, de nagyon hamar elfáradtam. Most ismertem meg milyen érzés az, amikor a combom hamarabb elfárad, mint én. Ekkor jöttem rá, hogy nem rossz, ha az ember az izomzatában is erősödik, most ez az újabb cél – mesélte.

Évek óta tudott a problémáról

Az énekes szívritmuszavarral született, évekkel ezelőtt tudta, hogy át kell esnie a beavatkozáson.

Sajnos a családban van több szív- és érrendszeri megbetegedés. A pulzusom 220-230-as tartományba állt be h egy-egy zavar alatt, mellyel megtanultam együtt élni. Ha túlhajtottam magam, gyakrabban előjött. Nem tudtam, hogy a rehabilitáció mennyi időt vesz igénybe, és a rengeteg munka mellett nem engedhettem meg magamnak, hogy pár napra kiessek a munkából. Ez a katéteres beavatkozás ma már egy rutinműtétnek számít. Azóta pedig sokkal jobban vagyok – mondta érdeklődésünkre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek