Aktuális

„Az utolsó pillanatig fogtam a kezét” – alattomos, ami elragadta a három pici gyermekétől Orsit

Kóczián Nikolett

Létrehozva: 2024.10.22.

Orsi legkisebb gyermeke még csak két éves. A tragédia megrázta az egész családot.

Szörnyű tragédia érte a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Múcsonyon élő, Izsó családot. A Ripost augusztusban mutatta be Izsó-Bányász Orsolya történetét. A 34 éves anyuka szervezetét egy ritka és súlyos betegség támadta meg, ami egy év leforgása alatt elragadta a családjától. Három gyermeket hagyott félárván, a 2 éves Ákost, az 5 éves Mirát és a 12 éves Noelt.

tragédia
Orsi a gyermekeivel Fotó:Beküldött

„Az utolsó pillanatig fogtam a kezét”

A család kálváriája egy évvel ezelőtt kezdődött, majd januárban Orsi megkapta a szörnyű diagnózist, hogy szarkóma, a rák egy nagyon ritka és agresszív fajtája támadta meg a szervezetét. Két daganatot találtak a lábában, de a teste többi részén is folyamatosan terjeszkedett az alattomos kór. Az utolsó másfél hónapban hatalmas fájdalmai voltak, már az ágyból sem tudott kikelni. Az állapota folyamatosan romlott, kórházba került, ahol a párja az utolsó percig fogta a kezét. Orsi szervezete sajnos feladta a harcot.

Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy minél hamarabb újra egészségesen tudjuk tovább élni az életünket. De nem így lett. Még terveztük a kezelések folytatását, terveztük a közös jövőnket. Fel sem fogom igazán még, hogy ez megtörténhetett. Az utolsó pillanatig fogtam a kezét. Mindig az egyetlen kicsi feleségem marad

- mondta a Borsnak, a könnyeivel küszködve Orsi férje, Izsó Péter.

Péter az utolsó pillanatig a felesége mellett volt Fotó:Beküldött 

Péter egyedül maradt a három gyermekkel 

Orsi minden vágya volt, hogy imádott férjével együtt felnevelhesse a gyermekeiket. 14 évvel ezelőtt találkoztak egymással és mindig tudták, hogy nagy családot szeretnének. Most az édesapa egyedül neveli a három gyermeküket, akiknek rettenetesen hiányzik az édesanyjuk.

Augusztusban így nyilatkozott Orsi a könnyeivel küszködve a Ripostnak:

„Sokkot kaptam a diagnózis hallatán. A családom, a gyermekeim adnak nekem erőt. Még én is fiatal vagyok és élni akarok.”
 

A Tündérkör Alapítványon keresztül megtudhatod, hogyan segíthetsz a családnak.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek