CelebKörtvélyessy Zsolt újabb rokonát támadta meg a vírus Azt gondolnánk, hogy a közelgő 80. születésnapjára készül Körtvélyessy Zsolt, de ezzel szemben aggódással van teli a szíve. Decemberben, koronavírusban elhunyt felesége után most öccséért imádkozik, akinek a februári kisebb balesete...
AktuálisBorzalom: egy ötgyerekes házaspárt zúzott halálra egy kidőlő óriásfa Azt, hogy a gigantikus méretű fa hogyan és miért dőlt ki, egyelőre vizsgálják.
AktuálisHármas karambol Kispesten: nem jár a 42-es villamos A villamosforgalmat is akadályozza a baleset az Ady Endre úton.
CelebDráma az Exatlonban: Szirénázó mentőautó vitte el a pályáról Suti Andrást Már futam közben érezte Suti András, hogy valami nincs rendben, de nem adta fel, végigment az akadályokon. Kiment belőle az erő, elhomályosodott a látása, kórházba került.
AktuálisLetartóztatták a szlovák unokázós csalókat A Nógrád megyei nyomozók egy 67 éves férfit és egy 52 éves nőt vettek őrizetbe, akik több személytől csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni készpénzt Nógrád és Heves megyében. A bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását.
AktuálisA rendőrök elől menekült az öt nő – villanyoszlopnak csapódtak autójukkal Az életéért küzd az a 19 éves nő, aki négy barátnőjével együtt csapódott autójával villanyoszlopnak tegnap este.
AktuálisBedrogozva, 125-el száguldva hajtott át egy 14 éves fiún az ámokfutó sofőr Gyalogosok közé hajtott, miközben a rendőrök elől menekült, és halálra gázolt egy 14 éves kisfiút az a 34 éves férfi, akit most életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt a müncheni bíróság.
AktuálisMost jött: brutális baleset történt az M0-on, ha teheti, kerülje el ezt a szakaszt - Fotók Autószállótó trailer és kamion ütközött, a sérültek még a kocsiban vannak.
AktuálisMeghalt a leggazdagabb cseh üzletember egy alaszkai helikopterbalesetben Egy másik, 50 éves cseh állampolgár is van a halottak között.
AktuálisMűszaki hiba miatt késnek a vonatok a hegyeshalmi fővonalon Szárliget és Tatabánya között felsővezetékszakadás miatt a hegyeshalmi fővonalon a vonatok jelentős, 60-100 perces késéssel járnak, vonatkimaradásokra is számítani kell - közölte a Mávinform hétfő reggel az MTI-vel.