Bár ma is vízbe csábítják, Valkai Ágnes már csak szurkolója a vízilabdának, ám szívesen idézi fel legnagyobb élményeit, például, amikor szinte hazai pályán nyertek világbajnokságot – Kanadában.
Nemrég a januári hazai Európa-bajnokság sorsolásán segédkezett. Jó volt visszatérni a sportágba?
Abszolút, hiszen megtiszteltetés volt részt venni az eseményen, másrészt viszont kicsit furcsán éreztem magam, hogy a másik oldalról éltem meg. Szó szerint az asztal másik oldalán álltam. Korábbi csapattársaim néhányan még aktív játékosként várták a sorsolást, beszéltem is velük, például Keszthelyi Ritával. Öregnek éreztem magam, hiszen mégiscsak jó néhány éve abbahagytam az élsportot, harmincnyolc évesen, kétgyermekes anyukaként élek, míg a válogatottban nagyjából tizennyolc és harmincegy közötti játékosok szerepelnek.
Népsport
Népsport magazin kéthetente szerdán a Borsban - keresse az újságárusnál!
Olvasson kényelmesen: fizessen elő a Borsra!
Lenne miről mesélnie nekik, tizennyolc éve éppen Budapesten győztek.
Abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy ugyan fiatalon játszottam itthon, de már egészen hamar bekerültem a válogatottba,
így nem volt ismeretlen a közeg, a hangulat. Nem sokkal az Európa-bajnokság előtt történt edzőváltás, Tóth Gyula után érkezett Faragó
Tamás, elgondolásaival, az új felfogással és mentalitással friss lendületet hozott. Ennek a pozitív hatása már a közös munka kezdetén, így az Európa-bajnokságon is megmutatkozott.
Mi jut eszébe az aranyérmet hozó tornáról?
Nagyon felkészült a csapat, és egyáltalán nem nyomott minket a hazai pálya. Először hátul, eldugva, a harminchárom méteres medencében
játszottunk a Margitszigeten, aztán ahogyan haladtunk előre, és vívtuk az egyre fontosabb és fontosabb meccseket, előrekerültünk a nagymedencébe. Ráadásul a fiúk nem jutottak döntőbe, így mi maradtunk az egyetlen esély az aranyszerzésre. Óriási, hogy tagja
lehettem annak a csapatnak, úgy érzem, hogy a szakág és személy szerint én is annak a diadalnak köszönhetem az ismertséget.
Megismerték az utcán? Önre köszöntek a boltban?
Aktív játékosként erre is volt példa. Mi akkor még tömegközlekedéssel
utaztunk, sokszor a buszon is odafordultak hozzánk, autogramot kértek. Az emberek ismerték a női vízilabdát, tudták, hogy létezik, de igazán a budapesti Európa-bajnokság után lettünk híresek.
A teljes cikket keresse a Népsport magazinban!
