Sport

Melegvád miatt mosakszik Cassano

sz-ó

Létrehozva: 2012.06.14.

Óriási felháborodást váltott ki Antonio Cassano megjegyzése, a Milan támadója ugyanis azt állította, két olyan csapattársáról is tud, aki a saját neméhez vonzódik.

 

Emiatt több, az egyneműek párkapcsolatát helyeslő nemzetközi szervezet tiltakozott, s még szép, hogy Cassano azonnal visszakozott, kijelentve, a szavait egyszerűen rosszul fordította le a tolmács. Cesare Prandelli kapitányt inkább az aggasztja, hogy a horvátokat csak egyszer, 1942-ben, ráadásul barátságos meccsen verte el 4-0-ra Olaszország. Azóta semmi sikerélmény.

– Az utóbbi öt világversenyünkön rendre a második csoportmeccsünk a legrosszabb – sopánkodott Prandelli. A horvát szakvezető, Slaven Bilic sem nyugodt, hét olyan taktikai variációt sorolt fel, amelyet Cassanóék mesterszinten tudnak. – Amelyik csapat nyer, az óriásit lép a negyeddöntő felé – így Bilic.

(C csoport, 2. forduló Ma 18.00, Tv: m1)

 

Given homokozva lazult  

Vicente del Bosque köti az ebet a karóhoz, bár a szakembert sokan arra ösztökélik, Fernando Torrest, Fernando Llorentét vagy Alvaro Neredót játszassa ékként, ő kitart David Silva mellett. Kijelentette, az összeállítás nem népszavazás kérdése. A horvátok elleni zakó (1-3) során bűnrossz focit produkáló írek közül Shay Given és Richard Dunne a sopoti tengerparton bemelegítésként gyermekeikkel közösen építettek homokvárat.

(C csoport, 2. forduló Ma 20.45, Tv: m1)    

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek