Michael Schumacher menedzsere, Sabine Kehm a német ARD televíziónak nyilatkozott. Azt mondta, a Forma–1-es pilótának vannak pillanatai, amikor magánál van, de kérdéses, mit érzékel.
A december 29-én síbalesetet szenvedett Michael Schumacherrel kapcsolatban szinte mindennap új hír jelenik meg. Hol azt hallani, hogy elkezdték az ébresztését, hol azt, hogy reménytelen a helyzete, és az sem kizárt, hogy félrekezelték.
A család nem örül annak, hogy a nemzetközi sajtó mindenféle szakértőkre hivatkozva nap mint nap új híreket röppent fel a súlyos agysérülést szenvedett pilótával kapcsolatban, ezért maga Schumacher menedzsere, Sabine Kehm nyilatkozott a német ARD televíziónak, hogy eloszlassa a kételyeket.
– Vannak rövid tudatos pillanatok, amikor a javulás apró jeleit mutatja – mondta a menedzser. – Vannak éber pillanatai, amikor magánál van. Nem vagyok orvos, de orvosilag komoly különbség van az éberség és a tudatosság között, hiszen az utóbbi azt jelenti, hogy képes a környezetére reagálni.
A menedzser elárulta, hogy bár Schumacher csak kis lépéseket tesz a remélt gyógyulás felé, ezzel is hatalmas boldogságot szerez a családjának. Sabine Kehm kitért a fent említett, különböző sajtóorgánumban megjelent szakértői nyilatkozatokra is.
– A család iránti tapintatból nem kívánok részletekbe belemenni, de megbízunk Michael orvosaiban – fogalmazott.
Kehm kiemelte, Schumacherrel egyelőre korlátozott interakciókra van lehetőség, és hogy az agysérülés jellege miatt továbbra sem tudják az orvosok megjósolni, mit hoz a jövő, de ő biztos a felépülésében. A menedzser azt is elmondta, amint javul a pilóta állapota, átszállítják egy rehabilitációs központba, ahol elkezdődik a járás és a beszéd újratanulása, ám onnantól fogva semmilyen nyilatkozatot nem adnak ki.