A jogosítványra ugyan még két évet várnia kell, ám a pályán már most is tanári módon vezet. Bauer Viktória belenőtt a versenyautóba.
– Az osztálytársaid tudják, hogy autóversenyző vagy?
– Mivel most kezdtem a középiskolát, nem ismertek a többiek, ám fél év alatt azért kiderült számukra, hogy gymkhanázom – mondta Viki.
– Gondolom, a fiúknak bejön, hogy az egyik legösszetettebb technikai sportot űzöd.
– Tetszik nekik, az első fontosabb versenyemre a Hungexpóra ki is jöttek drukkolni. Szerencsére nem vallottam szégyent, ugyanis a kezdők közt a legjobb lettem.
– Férfipilóták között?
– Igen, ráadásul mindannyian idősebbek, húsz év körüliek voltak. Ám ez nem olyan meglepő, a csapatomnál, a Markom Racing Teamnél is egyedüli lány vagyok, és persze a legfiatalabb.
– A családod nem félt a volán mögött?
– Mivel a bátyám, Bence és az unokabátyám, Ámon Olivér is pilóta, a család már eléggé edzett. Először csak ültem mellettük, de amikor a tesóm tavaly komolyabb autóra váltott, és megörököltem tőle a Mercedes 190-est, amit apukám alakított át utcai autóból, alig vártam, hogy pályára vihessem.
– Csupán hobbinak tekinted vagy profinak készülsz?
– Egyelőre hobbi, a többit majd meglátjuk.
– A tanulás mellett hogyan jut időd hétvégente edzésekre, versenyekre járni?
– A Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Baptista Gimnáziumban most, a nulladik évben szinte csak angolt tanulok, vagyis erre az egy tárgyra kell koncentrálnom, ami azért nagy könnyebbséget jelent.
– Az nem bosszant, hogy a versenypályán már száguldozhatsz, a közúton viszont még két évig nem vezethetsz?
– Dehogynem, számolom a napokat, mikor szerezhetem meg végre a jogosítványt.
– Addig is utasként kritizálod az apukád vagy a bátyád vezetési stílusát?
– Hát, volt már rá példa… Ezzel együtt bennük maximálisan megbízom, idegen mellé viszont nem szívesen ülök be.
