Háromszázhuszonkilenc nap után ismét a pályán ünnepelte a közönség Görbicz Anitát, a klasszis kézilabdázót. Anita lassan négy hónapja úgy ébred, hogy kisfia mosolya köszönti a szomszédos szobában. És most leginkább erről beszél, pontosan úgy, ahogy a boldog anyukák szoktak.
Edzés után beszélgetünk: ilyenkor ki vigyáz Boldizsárra?
Most a párom (Vincze Ottó – a szerk.), de sokszor segít az édesanyám is, ha kell.
Komoly logisztikát igényel már most ez a feladat?
Nem, valaki mindig a kisfiunkkal van. Igyekszem minél több időt vele tölteni én is.
Mennyire sikerül kettéválasztani az anyai és a profi sportolói szerepet? Amint kilép az ajtón, már működik?
Most még nehéz, mert nagyon élvezem, hogy anya vagyok. Ilyen „minőségemben” is lépek be a csarnokba, de a pályán már sportoló vagyok. A mozgásomon látszik azért, hogy anyás vagyok...
Árulja már el: az milyen?
Lassú. A gyorsaságomon kell még javítanom, a kézilabdával már nincs gondom.
Boldizsár mintagyerek
Este mennyit hagyja aludni önöket a babájuk?
Óriási szerencsénk van, Boldizsár egy tünemény baba. Eszik, alszik, mosolyog. Este elalszik és reggelig hagy minket is. Azzal sincs gondunk még, hogy mindenkivel jól elvan. Tudom, hogy ez változni fog, s próbálok arra is felkészülni, hogy egyszer majd megkérdezi, miért kell elmennem otthonról. Az nehéz lesz.
Előre szólok, olyan is lesz, hogy anya ne menj el!
Igen. Erre próbálok készülni lélekben, de úgyis akkor kell erősnek lennem – lennünk – majd, amikor megtörténik. Most először nem leszek vele éjszaka, mert válogatott felkészítésre és mérkőzésre kell mennem. Nekem ez már most fejtörést okoz, közben meg tudom, hogy Boldizsár remélhetőleg ugyanúgy alszik majd, mint szokott.
Edzésen van olyan pillanat, amikor beugranak az otthoni dolgok, hogy mondjuk evett-e rendesen Boldizsár?
Nem. De ehhez kell az is, amit mondtam, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott baba. Soha nem volt gond azzal, hogy Ottó vagy az anyukám megnyugtassa, ha én épp nem vagyok ott. Más volna a helyzet, ha mindez fordítva lenne.
Híres ember ha szül
A szülés után nem ez a kérdés volt a legfontosabb, de most talán már beszélhetünk ilyenről is. Szóval ha egy ismert ember vajúdik és szül, elengedheti magát éppúgy, ahogy egy civil ember, vagy végig figyelnie kell arra is, hogy Görbicz Anitáról ne kezdjenek el sztorik keringeni, hogy hogyan adott életet a kisfiának?
Terhességem alatt folyton azt kérdezték tőlem, hogy nem félek-e. Mindig azt mondtam, hogy nem, mert tudom, hogy fájni fog. Abban bíztam, hogy semmi komplikáció nem akad, tehát csak rajtam múlik, hogy normális, átlagos szülés legyen az enyém is. Boldizsár már ott is nagyon jó gyerek volt, két óra alatt megszületett. Annak utólag is örülök, hogy édesanyámmal voltam a szülőszobában, Ottó pedig már pólyában láthatta a kisfiát. A kórházban mellettem a két végletet láttam: az egyik vajúdó anya síri csöndben szült, a másik nagyon kiabált. Én sem akartam kiabálni, anyukám azt mondta, ez így is volt.
Az a tény, hogy a szülés után három hónappal visszatért a szakmájához, akár támadási felület is lehet – tudom, hogy van, aki már megkapta, hogy maradna inkább otthon a gyerekkel. Ez zavarja?
Nem. Nézze, a pályám során kaptam már hideget-meleget mindenért, aki emiatt tesz most rám megjegyzést, tegye. Én tudom, hogy a gyermekemért mit teszek meg, a konvenciók e tekintetben tényleg nem érdekelnek. A fiam reggelente széles mosollyal köszönt, ezt nem veszik el tőlem.
Ki a szigorúbb otthon a gyerekkel?
Egyformák vagyunk. Arra figyelünk azért, hogy amit az egyikünk nem enged meg, azt a másik se tegye. De tudom, hogy lesz olyan, amikor majd a másikunknál bepróbálkozik... Mi is ilyenek voltunk a testvéremmel.
Ösztönösen döntök
Ön a klasszikus, könyveket összevásároló anyukatípus, aki a fél szakirodalmat kiolvassa, hogy tudja, mi a tökéletes nevelés titka? Vagy körülnéz, hogy a családjában ezt hogyan csinálják?
Az utóbbi. De sok dologban ösztönösen döntök, eddig talán nem rosszul. A „Suttogót” meg akartam venni, mert abban hiszek. De persze elmaradt ez is. Végül megkaptam Ambrostól a könyvet. (Ambros Martín, a csapat edzője – a szerk.) Most a százötvenedik oldal környékén járok, ami az első három hónapot öleli fel. A könyv szerint jól csinálom a dolgokat, lehet, hogy nem tudatosan, de megfelelően döntöttem.
Ilyennek is képzelte az anyaságot?
Az a furcsa, hogy nem képzeltem el; nem gondolkodtam ezen a terhességem ideje alatt sem. Sőt: Boldizsárt már a karomban tartottam, s még mindig nem hittem el, hogy én, Görbicz Anita anya vagyok. A magamról kialakult kép eddig mindig a sportoló volt, kellett két hónap, míg megérett bennem a változás megértése: anya vagyok.
Tudja, ahogy eddig beszélt az anyaságról, a kisfiáról, nekem nagyon úgy tűnt, hogy ön zsigerből anya.
Igen, már megvan ez bennem.
Azt hogy bírja ki, hogy a Facebookot nem posztolja tele a gyermekével? Mert azért láttam, hogy telefonja tele van Boldizsárral.
Tudatosan. Ottóval közösen döntöttünk így. Nem akarunk „sztárbabát” belőle. Átlagos életet szeretnénk neki.
Párja vett már labdát a kisfiuknak?
Még nem.
Visszatérés csúcsformában
Azt mondta, hogy hamarosan a válogatotthoz utazik. Bemelegedni szeretne a csapattal, vagy pályára is lép a szlovákok ellen?
Nem hiszem, hogy pályára lépek. A szövetségi kapitánnyal azt beszéltem meg, hogy napi egy edzést vállalok. De amennyire ismerem magam, lehet, hogy megpróbálom a két edzést is... Majd meglátjuk. Ha ott úgy érzem, hogy képes vagyok válogatott szinten játszani, lehet, hogy megpróbálom.
Ön megmondhatja, hogy mit szeretne, mikor térne vissza?
Szerencsére igen. Jó formában szeretnék visszatérni, ennyivel mindenkinek tartozom. Az előző héten azért álltam be a bajnoki meccsen, hogy felmérjem, hol tartok. Élesben máshogy nem tudom kipróbálni magam.
Meddig lesz még „anyás” a mozgása?
Nem tudom. Ha sérülésből jönnék, azt tudnám, mert már tapasztaltam. Ezt még nem.
Ha jól sejtem, olyan nincs, hogy „tőlem ne várjatok már ennyit, hisz anya vagyok”.
Sőt. Olyan akarok lenni, mint fénykoromban.
Azt el tudja képzelni, hogy a kisfia úgy fogja látni önt gólt lőni a pályán, hogy arra már emlékezni is fog?
Két évig van szerződésem még a Győrrel. Aztán meglátjuk. De igen, szeretném. Nekem már az is nagy dolog lesz, ha az első hazai mérkőzésemre – ami most lesz – kijön. Biztosan felnézek a nézőtérre, őt keresem majd. Lehet, hogy elsírom magam... Már nagyon várom.
A további tartalomból
Szépségápolás: Harc a szarkalábak ellen
Sztárkonyha: Vacsora múmiával
Divat: Kötelező lábbelik az őszi-téli szezonra
Tippek a Miss Balaton győzteseitől: A méz erejében hisznek a lányok
Bőrradír – a test őre
Vágygyilkosok: kísértő gyermekkori emlékek
Életmód: Legyen népszerű!
Csökkenő tendencia: egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Egészség: Őszi vitaminpótlás
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
