Már kétszeres felnőttbajnok Sávoly Gergely, akit két évvel ezelőtt kis híján halálra késeltek. A bokszoló az éjszakában dolgozik portásként.
Megvédte magyar bajnoki címét a 91 kilogrammosok között Sávoly Gergely ökölvívó. A siker értékét növeli, hogy az MTK sportolója mindössze 20 esztendős, ráadásul két évvel ezelőtt az élete is veszélybe került. Egy szigethalmi bulin, 2013 szilveszterén, egy szóváltást követően nem sokkal a szíve fölé kapott egy késszúrást. A támadást szerencsére túlélte, ám a lelki sebek azóta sem forrtak be teljesen.
– Nem jár minden nap az eszemben, de sokan szóba hozzák a környezetemben, és mivel a bíróságon még mindig nem zárult le az ügy, én sem tudtam végleg elengedni a történteket – árulta el a Borsnak Sávoly. – Első fokon felmentették a támadóimat, ám az ügyészség fellebbezett, mert több bírói hibát vélt felfedezni az eljárás során. A két vádlott egy harmadik, már elhunyt társára próbálta fogni a késszúrást. Nagyon bízom benne, hogy két hónap múlva igazságos döntés születik, és letöltendő börtönbüntetést kapnak az elkövetők.
Sávoly elmesélte: akárcsak tavaly, ezúttal is három ellenfelét kellett legyőznie, akik között két MMA-s ketrecharcos is volt. Egy meccsét kiütéssel, kettőt egyhangú pontozással nyert meg. Tehetségének köszönhetően Gergő az MTK kiemelt támogatást élvező Brüll Alfréd Akadémiájának tagja, ám a megélhetésért így is muszáj dolgoznia.
– A tavasszal még lesz két kvalifikációs torna, ahol kiharcolhatom a riói szereplést. Ez a nagy álmom, amire képesnek is tartom magam, ám a koromból adódóan ez még nem elvárás tőlem – mondta Sávoly. – Az MTK-tól sok segítséget kapok, de a mindennapi betevőért így is meg kell dolgoznom, hétvégén diszkóportásként dolgozom.