Az olimpia mindenkinek mást jelent, egyvalamiben azonban az összes résztvevő egyetért: örök élmény. A játék nemcsak a sportról szól, sokkal több annál. A Bors olimpikonokat kérdezett arról, hogy mire emlékeznek vissza a legszívesebben.
Vitray Tamás ujjára Jesse Owens csapta az ajtót
A legendás sportriporter az első ötkarikás játékára emlékszik a legszívesebben.
– Az első olimpiám az 1960-as volt. Rómába főnökömmel, Radnai Jánossal utaztunk ki. Néhány napja már zajlottak a játékok, amikor megtudtam, hogy a sajtóközpontban ott van Jesse Owens, gyerekkorom nagy-nagy idolja is. Ugyan még soha nem láttam, a 36-os, berlini olimpiáról még nem volt televíziós közvetítés, de álmomból fölébresztve is megismertem volna. Rómában végig nagyszerű idő volt, az egyik nap viszont leszakadt az ég.
Aznap, amikor indultunk haza, az autóból megláttam őt. Jött ki a központból, nézte, milyen borzalmas az idő. Kinyitottam az ajtót, és kikiáltottam: – Jöjjön, Mr. Owens! – arra gondoltam, bárhová megy, elvisszük. Odaszaladt, megköszönte a segítséget, majd mondta, ott felejtetett valamit, vissza kell mennie, és azzal a lendülettel becsapta az ajtót. Egyenes rá az ujjamra! Majd elájultam! Aznap este bekötözve tudósítottam Török Gyula ökölvívónk aranyérmét.
Látták a terrorakciót
Dunai Antal korábbi válogatott labdarúgó azt sem tudta, mivel kezdje a sztorizgatást.
– Az olimpia fenséges esemény, öt olimpián jártam, háromszor sportolóként, egyszer edzőként, Pekingben pedig MOB-tagként. Az első mindig a legnagyobb hatású, 64-ben kijutni Japánba, hihetetlen volt, pláne, hogy átrepültünk az Északi-sark felett, szinte egyszerre láttuk a napnyugtát és a napfelkeltét. Mexikó egész más volt, sosem feledem, ahogy a focitorna megnyerése után együtt énekeltük a Guantanamérát a sombrerós mexikói zenészekkel. München pedig a palesztin terroristák túszejtése miatt maradt meg. Az erkélyről néztük, ahogy fegyveresek lopakodnak a házak oldalában, a fejünk búbja alig látszott ki. Féltünk. De egy focicsapatban mindig van valaki, aki a legnehezebb helyzetben is megőrzi a humorérzékét. Miközben mi leskelődtünk lefelé, hogy mi történik, valaki a hátunk mögött felfújt egy hatalmas zacskót, rácsapott, és kipukkasztotta! Azt hittük, lőnek. Szűcs Lajos, ez a kemény, félelmet nem ismerő bekk, a kis Kocsis meg a többiek, azonnal hasra vágódtak. Majd összecsináltuk magunkat, úgy megijedtünk, még a német kommandósok is azt figyelték, honnan tüzelnek. Aztán a többiek mögöttünk elkezdtek hahotázni.
A legfiatalabb olimpikon
Kárpáti György, a Nemzet Sportolója három olimpiát járt meg vízilabdázóként.
– Nekem a mindent az jelenti, amikor 17 évesen részt vehettem a helsinki tornán. Meg is nyertük. Azóta is nyilván vagyok tartva, mert én vagyok minden idők legfiatalabb olimpiai bajnok vízilabdázója. Az volt a legeredményesebb olimpia, 16 aranyat hoztunk haza. Sosem fogom elfelejteni, ahogyan megszeppenve, gyerekként ott álltam az óriások között. Ötször voltam résztvevő, háromszor pedig mint edző voltam jelen. Az egész életemet meghatározta az a sikerélmény.
Telefonvonalat loptak Montrealban
Csapó Gábor, az 1976-os, montreali aranyérmes vízilabdacsapat tagja egyik pillanatról a másikra lett a játékosok kedvence. Nevét mindenki tudta.
– A mi időnkben minden más volt. Az olimpiai aranyért hetvenezer forintot kaptunk, a 11 fős csapatunkat kétszobás lakásban szállásolták el, heten voltunk egy légtérben. És akkoriban még telefonálni sem nagyon lehetett. Márpedig én nagyon szerettem telefonálni. Ahogy kiértünk, azt figyeltem, honnan tudnám megoldani. Két nap múlva, öt méter magasban, egy ház oldalfalán találtam egy elosztószekrényt. Elmentem, vettem kemény 12 kanadai dollárért egy telefont, és rácsatlakoztam. A központostól megkérdeztem – hogy engem is tudjanak hívni –, hogy mi a számom. Na, onnantól kezdve kedvünkre telefonálgattunk Faragó Tomival. Ott kuksoltunk a készülék mellett. A gond az volt, hogy látta ezt a többi sportoló, mire föl a nap 24 órájában, indaiaktól kezdve, bolgárokon át, ötvenen- hatvanan álltak sorban, hogy ők is sorra kerüljenek. Szerintem többmilliós számlát hoztunk össze. De közben mi nagyon nagy sztárok lettünk: miénk volt a telefon.
Adásban közölték: apa lett
Gyulay Zsolt kajakozónak az 1988-as szöuli olimpia alatt született meg a lánya.
– A csapat 15-én utazott el Szöulba, a feleségem pedig 19-én adott életet a lányomnak. Ráadásul akkoriban, 1988-ban még közel sem tartott ott a technika, ahol most, így szinte semmilyen információ nem jutott el hozzánk. Végül Vass István Zoltán sportriporter jelentette be élő, egyenes adásban, hogy megszületett Blanka Olimpia nevű lányom, innen tudtam meg én is. Tíz nappal később pedig megnyertük az olimpiát.
