Bár Hamar István jó néhány éve felhagyott a futballal, a sportágtól nem távolodott el. Már csak azért sem, mert mindkét lányának focista a párja, fia pedig – ha minden jól megy – szintén labdarúgó lesz.
A 46 éves, korábbi 25-szörös válogatott támadó szülővárosában, Tökölön egy virágboltot üzemeltet.
– A foci olyannyira része az életemnek a mai napig, hogy jelenleg a Tököli Labdarúgó Klub elnöke vagyok – mondja Hamar, aki közben int egy arra bringázó embernek. Ahogy a virágüzlet ajtajában áll, rendre rádudál egy autós, odaköszön neki egy járókelő. Mindenki szívélyesen, nagy mosollyal üdvözli most is, amit István hasonlóképp viszonoz.
– Édesapámnak van egy kertészete, amit most együtt mûködtetünk, éppen ezért vagyok itt, a virágüzletben. Ezzel is foglalkozom, amióta felhagytam a játékkal – magyarázza, aztán a gyerekekre terelődik a szó.
– Pityesz fiam Dunaújvárosban focizik. Még utánpótláskorú, de többször felhívják a felnőttkerethez is. Még nyesegetni kell a szárnyait. Virginia, a kisebbik lányom Münchenben él a párjával, Simon Krisztiánnal, aki az 1860 München játékosa. Mondhatni, háziasszony, az iskolát már befejezte, most mindent annak rendel alá, hogy a párját támogassa. A nagyobbik, Emília kozmetikusnak készül, és Debrecenbe költözött szintén focista kedvesével, Holman Dáviddal.
Ebből is látszik, mennyire fociszerető a család. De mint István mondja, arról nem tehet, hogy a lányok mindig focistákkal jönnek össze.
– Nem az én kapcsolataim révén ismerkednek meg velük. Így hozza az élet. Ez a karma. De nem bánom, megvan ennek az életnek a szépsége – teszi hozzá. Tudja, miről beszél, kispesti fénykora után éveket húzott le külföldön, megfordult Törökországban és Izraelben is. A maga számára azonban ma már nem vár nagy csodákat.
– A legfőbb célom, hogy a gyermekeim teljes életet éljenek, és segíteni tudjam őket. Én is a barátnőmmel csupán boldog szeretnék lenni – vált szentimentális hangra. – Azt gondolom, semmi más nem számít, csak a szeretet. Nem várok nagy eseményeket. A napi, apró csodák számítanak. Jézus Krisztus értünk halt meg, és azt hagyta ránk: „szeressétek egymást!”. Én eszerint élek. Minden képlékeny, minden elmúlhat, bármit elvehetnek tőlünk, de a szeretetet nem. Csak szeretnünk kell, és akkor boldogok leszünk.
