Sport

Ugyanott, ugyanaznap halt meg két sportoló

Bors

Létrehozva: 2017.05.28.

Aratott a halál hétfőn a cesenai kórházban. Szinte egy időben hunyt el Julia Viellehner német triatlonista és Nicky Hayden amerikai motoros. Mindketten kerékpáros baleset áldozatai lettek.

Ugyanott, ugyanaznap halt meg két sportoló

Néhány hete írtunk cikket arról, hogy megsokasodtak a kerékpáros bale-setek, akkor Michele Scarponi Giro d'Italia-győztes bringás tragédiája kapcsán jártuk körbe a témát. Az örökké mosolygós bajnokot egy autó ütötte el, ugyanúgy, ahogy az újabb áldozatokat.

Nicky Hayden amerikai motorversenyző, aki több száz futamot élt túl, uralta a brutális sebességet a motorján, kerékpáros edzés közben ütközött egy autóval Riminben. A jelenlegi ismeretek szerint a 35 éves Nicky hibázott, hiszen zenét hallgatott tekerés közben és egy stoptáblánál nem adta meg az elsőbbséget egy arra haladó autónak, de természetesen a gépkocsi vezetőjének felelősségét is vizsgálják, leginkább azt, hogy milyen sebességgel hajtott be a kereszteződésbe. Előbb a rimini kórházba szállították, majd átvitték a cesenai Maurizio Bufalini kórházba, ahol öt nappal a baleset után meghalt.

Bárhogy is van, a korábbi világbajnokot már semmi sem hozza vissza, hogy Julia Viellehnger triatlonversenyzőt sem. A 31 éves, többszörös duatlon vb-ezüstérmes és kiváló maratonista hét nappal korábban szenvedett balesetet Galeata közelében, egy teherautó ütötte el. Őt is a ceseanai kórházba vitték, ahova ugyan elküldték neki versenyzőtársai üzenetét, amellyel jobbulást kívántak neki, de sajnos ez is kevés volt… – Találkozunk a célban, ezzel a mondattal búcsúztunk egymástól minden verseny előtt – írta búcsúüzenetében Julia párja, Tom Stecher. – Az utóbbi napok hosszúak és kemények voltak. Julia harcolt… Most elérte a célvonalat és vár. Az orvosok mindent megtettek, egész biztos, hogy Julia érezte a törődést és a sok szeretetet, amit tőletek kapott. Azt kérem mindenkitől, hogy őrizze meg szívében őt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek