<p>Nem ma történt, ám máig élénken boncolgatják a hazai drukkerek, miért vallott csődöt futball-válogatottunk az 1986-os mexikói világbajnokságon.</p> <p></p> <p></p> <p></p> <p></p> <p></p> <p></p>
Forrás: Youtube/Reggeli Start
Sok magyar szurkoló emlékezik rá: már az első csoportmeccsen kaptunk egy hatost a Szovjetuniótól 1986-ban, ami sajnos megadta a negatív alaphangulatot. Később alulmaradtunk a franciákkal szemben is, és bár Kanadát elvertük, hamar utazhattunk haza. Ami azért keserű pirula, mert Mezey György szövetségi kapitány együttesét akkoriban Európa legjobbjának tartották.
Több, a 0-6-os derbin pályára lépett játékosunk elmondta már véleményét a kiütéses vereség kapcsán. Hallhattuk például azt is, hogy Détári Lajosék csakis tésztás menüt fogyasztottak Mexikóban, és ezért a kondijukkal volt gond, továbbá hallani lehetett, hogy a meccs előtt a reggelinél valaki megmérgezte őket...
Ezúttal Andrusch József akkori vb-keret kapusunkat kérdeztük, aki megúszta a kemény verést, tudniillik Disztl Péter állt a kapuban a szovjetek ellen.Már az sem volt teljesen érthető, miért Disztlre jutott a választás, és nem Andruschra, pedig utóbbi a rotterdami, hollandok elleni 1984-es vb-selejtezőn kivédte a világhírű Ruud Gullit és társai szemét.
– Sem akkor, sem azóta nem morfondíroztam azon, hogy ki véd, Mezey döntött, és kész – válaszolja e kérdésünkre a Diósgyőr jelenlegi kapusedzője, a 61 éves egykori ötszörös magyar válogatott kapuvédő, aki a 0-6 okait másban találta meg. – Az egyik magyarázat az lehetett, hogy mi, a vb-keret gerincét képező Honvéd-játékosok már a mexikói rajt előtt hetekkel korábban kiharcoltuk a magyar bajnoki címet, ezért némileg érthető, hogy nehéz volt bennünket újra csúcsra járatni. Lehetetlen volt néhány hét alatt ahhoz a magassághoz, hőséghez akklimatizálódni. Kőkeményen érintett bennünket, hogy 2200 méterrel a tengerszint felett 40 fokos kánikulában játszottunk déli 12 órakor. Amikor a társaim kiléptek a pályára az őrjítő hőségben, azt hitték, hogy egy forró kazánba kerültek.
– No de a szovjetek is ugyanezzel szembesülhettek! – vetjük fel Andruschnak.
– Ez igaz, csakhogy a szovjetek szövetségi kapitánya, Valerij Lobanovszkij taktikája, játékmódja alapvetően eltért a mi általunk alkalmazottól. Míg nálunk mindenki rohant, mivel a játékunk az úgynevezett „középpályás pressingre” épült, szovjet részről szinte csak a három csatáruk futott. A védőik és a középpályásaik 40-50 méteres hosszú átadásokkal játszották át a középpályás sorunkat, míg a mi elképzelésünk az volt, hogy a középpályára bejátszott labdákat megszerezzük. A bökkenő annyi, hogy alig volt nálunk a labda, úgy pedig nehéz építkezni.
– No és az ételmérgezés?
– Jómagam nem tapasztaltam nyomát. Amit eddig elmondtam, az vezethetett a 0-6-hoz, bár nyilvánvaló, hogy Mezey kapitány egészen más dolgokban jelölné meg a vereség okait.
