Sport

40 éve neveli a kajaksztárokat Kati néni

Bors

Létrehozva: 2017.11.26.

Kettős ünnepet ül idén Fábiánné Rozsnyói Katalin, minden idők egyik legnagyobb kajakedzője. A napokban töltötte a 75-öt, rá-adásul idén van 40 éve, hogy elkezdett edzősködni.

40 éve edzősködik Kati néni, első ismert tanítványa Mészáros Erika volt, aki 1986-ban két világbajnoki címmel robbant be az elitbe.

6 alkalommal volt az év edzője az újságírók hagyományos év végi szavazásán, de versenyzőként is sikeres volt, az 1968-as olimpián párosban második lett. „Megmaradhatnék háziasszonynak, anyának, nagymamának, ezekben a feladatokban is kiélhetném magam, de a vízen mindig rátalálok valakire, valakikre, akik megindítják a szívemet, akiket sajnálnék, ha elkallódnának. E nélkül nem lennék egész” – nyilatkozta egy korábbi interjúban a Nemzeti Sportnak.

2.4 perces eredményt futott 800 méteren versenyzőként, ezt az időeredményt várja el saját versenyzőitől is, edzői hitvallása, hogy keményen kell bánni a sportolókkal.

1 versenyzője van jelenleg a 75 éves edzőzseninek, Takács Tamara nyert már egyesben Eb-t, a négyes vezérevezőseként pedig Eb-t és vb-t, Kati néni miatta is folytatja a 2020-as olimpiáig. „Mivel szerinte rendre rossz fiúkat választok, ezért a párkapcsolataimhoz is tanácsot ad” – mondta bensőséges kapcsolatukról Tamara.

kutyája, 2 kanárija és egy macskája van az edzőnek, aki csillaghegyi házában ápolja nagybeteg férjét, velük él lányuk, Mónika és unokájuk, Benji. „Nem véletlen, hogy ennyire szeretjük az állatokat. Ők nem csapnak be, nem szólnak vissza, nem tesznek semmi rosszat, csak szeretnek és ragaszkodnak” – mondta egy korábbi interjúban.

6 versenyzőből csinált olimpiai bajnokot, Mészáros Erikán kívül Kőbán Rita, Czigány Kinga, Dónusz Éva, Kovács Katalin és Janics Natasa is vele nyert olimpiát, rajtuk kívül számos világbajnokot nevelt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek