A magyar jégkorong élő legendája, a 225-szörös válogatott csatár, Ancsin János ma már az UTE szakosztályvezetőjeként dolgozik a hoki felvirágoztatásáért.
Forrás: Purger Tamás
Jól látom, hogy a kolléganőjével kettesben igazgatják a hokit az UTE-ban?
Jól. Dolgozunk is eleget, sokszor napi tíz-tizenkét órát – árulta el Ancsin, aki játékosként hatszor volt bajnok az Újpesttel, és kétszer a Dunaferrel. – A felnőttek mellett hat korosztály nyolc csapatának a működéséért felelünk. Sokszor már a családi életem rovására megy a sok munka, de nekem mindenem a hoki.
Ennyi csapat irányítása komoly gazdasági érzékre vall. Honnan ért a pénzügyekhez?
Már a játékoskarrierem alatt is dolgoztam, egzisztenciát kellett teremtenem. 1982 és 1999 között fürdőruhákkal kereskedtem. Jó áron tudtam szerezni anyagot, amiből férfi fürdőgatyákat készíttettem, és a Balatonon terítettem szét. Innen ered a gazdálkodási érzékem. 2000-ben tértem vissza Újpestre, és onnantól kezdve már csak a lila-fehér hoki felvirágoztatására koncentrálok.
Minek köszönhető, hogy a magyar hoki az utóbbi években a legszebb napjait éli?
A 2008-as szapporói A-csoportos feljutás kiharcolása óta a TAO-támogatásnak köszönhetően több pénz áramlik a hazai hokiba. Egyre több a jégpálya, és egyre szélesebb az utánpótlás.
Persze az sem utolsó, hogy a nagy öregek, köztük én is, ma vezetőként tudunk hozzájárulni a fejlődéshez.
Melyik volt nagyobb bravúr, a szapporói, vagy a 2015-ös krakkói feljutás?
A tíz évvel ezelőttire mindenki szívesen emlékszik, mert az volt az első. Hozzáteszem, arról mindenki megfeledkezik, hogy amikor 1983-ban megnyertük a C-csoportos vb-t, az felért ugyanezzel a bravúrral, hiszen akkoriban még 8–8 csapat volt az A- és a B-csoportban.
Most milyen esélyeink vannak a kvalifikációra?
Nehéz csoportban vagyunk, amiből bárki feljuthat, de ki is eshet. Most nincsenek olyan klasszisaink, mint Szapporóban Palkovics, Ocskay vagy Ladányi voltak, de csapatszinten kiegyensúlyozottak vagyunk.
Az a gond, hogy nemcsak mi, hanem a vetélytársaink is folyamatosan fejlődnek. A hazai pálya is túl nagy nyomást helyezhet a játékosokra, de azért bízom a bravúrban.
Egy technikás Ancsin még ma is elkelne a csapatba.
A pályafutásom befejezése óta kétszer léptem csak jégre. Nem hiányzik a játék, fejben megcsömörlöttem. Nincs hiányérzetem: a
C-csoportos vb-n kétszer voltam feljutó csapat tagja, 11 Seiko órám van otthon, amiket a vb-kről hoztam haza, mint a csapat legjobbja. Nyolcszor nyertem bajnokságot, többször voltam az év játékosa, és az év legtechnikásabbja. Örülnék, ha a maiak közül meg tudná ezt közelíteni valaki.