Forrás: AFP
Tehetségtámogató Programjának keretén belül a cég minden évben több tucat sportolónak segít, hogy elérje a célját. Az első patronáltjaik között ott volt az olimpiai bajnok Szilágyi Áron is, aki ma már jószolgálati nagykövete az alapítványnak. A programról, nyári céljairól és a családjáról beszélgettünk a vívóval.
Legutóbb csapatban nyertek Európa-bajnoki aranyérmet. Mi a következő állomás?
Nem jutott sok időnk az ünneplésre, két napot tudtunk csak pihenni, ugyanis folytatjuk a felkészülést a kínai világbajnokságra. Remélem, ott is oda tudunk érni a legjobbak közé, én egyéniben, és majd csapatban is.
Jut azért idő a nyáron a feleségével is kikapcsolódásra?
Igyekszünk a hétvégéket hasznosan együtt tölteni. Ugyanakkor nekem egy évtizede a nyár augusztusban kezdődik, amikor véget ér az év legfontosabb világversenye. Azt az időszakot tudjuk pihenéssel tölteni a kedvesemmel. Tervezünk nyaralást, de még nem tudjuk, hová, csak annyi biztos, hogy mindenképpen tengerparton szeretnénk pihenni egy-két hétig.
Úgy tudni, közös hobbijukká vált a hegymászás.
Bettivel szeretünk túrázni, picike dombokra felmenni. A Mount Everest nincs tervben, egyelőre a vívás mellett nehéz is lenne. Sajnos nem rendszeres hobbi, de ha időnk engedi, a szabad levegőn vagyunk.
Mit jelent az ön számára a MOL Tehetségtámogató Programja, amely idén 84 sportolót támogat, hogy könnyebben elérje a sportbéli álmait?
Most már jószolgálati nagyköveteként tevékenykedem az Új Európa Alapítványnak, igyekszem segíteni az ő munkájukat, ahol csak tudom. Önmagáért beszél, hogy ez az alapítvány utánpótlás-nevelést, fiatalok támogatását sportban, a művészetek és a tudomány területén is segíti. Fontos a tehetségekkel foglalkozni.
Hány évesen kapta meg ezt a támogatást?
2006-ban, 16 évesen az elsők között voltam. Akkor tartottam ott, hogy már gyűjtögettem az érmeket, junior bajnok lettem, és igyekeztem betörni a felnőttek közé, ami a legnehezebb feladat. A támogatások révén olyan helyekre mehettem el versenyezni és olyan eszközökkel, ami önerőből talán sosem valósult volna meg. 2007-ben bekerültem a felnőtt válogatottba, és 18 évesen ott tudtam lenni Pekingben az olimpián. Mai napig hálás vagyok, oroszlánrészt vállaltak abban, hogy most itt tartok.
