Talán, ha tíz első osztályú mérkőzést játszott az Újpesti Dózsában, mi több, nem is volt biztos helye a focicsapatban, mégis bekerült az olimpiai válogatottba. Mondhatni, jó időben volt jó helyen, így Nagy László előbb lett olimpiai aranyérmes, mint magyar bajnok.
Forrás: Végh István
S hamarosan „hetvenkedhet”, ugyanis október 21-én lesz 70 éves. Egyébként ez a hónap egykor igen veszélyesnek számított a lila-fehéreknél, ugyanis Nagy mellett Zámbó, Fazekas, Tóth András, Jurácsik, Dunai, és a felejthetetlen masszőr Pető Gábor is ekkor ünnepelt.
Tényleg az október volt életem legnehezebb hónapja – mondta nevetve Nagy László – De egyben az egyik legboldogabb is, hiszen 1968-ban Mexikóban, mondhatni az újpesti fakóból lettem olimpiai bajnok.
A szülinapját szerényen, szűk családi körben ünnepli majd.
Nem lesz nagy muri, bár kerek évfordulóhoz érek. Viszont ha úgy számolom, hogy 2004-ben túléltem egy szívinfarktust, azaz újra megszülettem, akkor még csak tizenöt éves vagyok. Tehát tiniként élem a nyugdíjasok életét, és csak nézem a focit. Belefolyni már nem akarok.
A hatvanas évek közepén egyébként úgy tartották, hogy nem normális, aki csatárként Újpestre igazol.
Nekem is mondták, hogy a Fazekas-, Bene-, Dunai-, Zámbó-féle csatársorba csak akkor kerülhetek be, ha kihal onnan valaki. Szerencsére Baróti Lajos bácsi megtalálta a helyem. Igaz, nem voltam állandó kezdő, de amikor Lakat Károly, az olimpiai válogatott edzője szélsőt keresett a csapatába, Lajos bácsi lehetőséget adott, hogy bizonyítsak. Sikerült, kiutazhattam Mexikóba, és aranyérmet nyertünk. Szóval labdarúgóként mindent elértem, olimpiai bajnok lettem, rúgtam a labdát világbajnokságon, kilencszer nyertem bajnoki címet és ötször Magyar Kupát. Játszottam a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, a Vásárvárosok Kupájában pedig másodikok lettünk. Nincs hiányérzetem.
