A női válogatottat először olimpiára juttató Bátorfi Zoltán, illetőleg legendás nővére, Csilla az édesapjától, Istvántól tanult pingpongozni. A hegedülés megmaradt a papának.
Forrás: Móricz István
Több mint harminc éve gyógyít gyerekeket Újpesten dr. Bátorfi István. Különleges módszert alkalmaz: gyakorta hegedül megszeppent pácienseinek.
Autodidakta módon tanult meg bánni a hangszerrel, és amikor gégerák miatt beszédhangját elvesztette, a muzsika segítségével kommunikált a gyerekekkel.
Misztikus eszköz ez. Amint megszólal, a hozzám érkező kicsik általában elfelejtik, hogy a doktorhoz jöttek. Akár a kezükbe is adom, így elterelődik a figyelmük a bajról
– meséli Bátorfi, aki fiatalon testnevelőtanárnak készült.
Tehetséges focista volt, aztán az asztalitenisz lett a mindene. – Vépen, egy kis faluban éltünk, ott bolondultam bele. Pedig először „büntetésből” ragadtam ütőt: a tanár úr, aki egyébként pingpong-játékvezető volt, ha rosszak voltunk, a tornaterembe parancsolt, ott kellett püfölnünk a labdát. Ma már áldom érte.
A középiskola után, maga sem tudja, miért, az orvosira jelentkezett.
– A hivatásom került előtérbe, de mivel gyermekeink születtek, biztos voltam, hogy beléjük oltom a sport szeretetét. Nem volt kérdés, pingpongozni fognak.
Habár a sport megmaradt az életében – még ma is, túl a hetvenen: igazolt versenyző –, az oktatás lett a hobbija.
Csillával éjszakánként gyakorolták a BVSC-ben a szervát, s habár Zoltán nem volt ennyire megszállott, mégis válogatott lett. De ő már fiatalon edzőnek készült.
A Bátorfi gyerekek beírták nevüket az asztaliteniszezés nagykönyvébe. Csilla kilencszeres Európa-bajnok, játékosként öt olimpián indult.
Zoltán Spanyolországban profiskodott, ma női szövetségi kapitány. Irányításával, első alkalommal indulhat magyar csapat az ötkarikás játékokon.
– Mindent megkaptam a sporttól, de a legnagyobb ajándék az volt, amikor Atlantában három Bátorfi is ott volt az olimpián. Csilláék az asztal mellett küzdöttek, én pedig legszívesebben belekiabáltam volna a világba: ők az én gyerekeim.
