Sport

Gólfogás helyett most épp szószkészítésből jeleskedik Dibusz

szs

Létrehozva: 2020.03.23.

A kényszerű bezártságnak a Fradi futballkapusának, Dibusz Dénesnek a kisfia, Bence örül legjobban, mert így egész nap láthatja az édesapját.

Gólfogás helyett most épp szószkészítésből jeleskedik Dibusz

Az ősz legkiválóbb hazai élvonalbeli futballkapusa, Dibusz Dénes bízik benne, hogy az emberek kellő fegyelemmel viselkednek a világméretű járvány idején.

– Én jól viselem a vesztegzárat, például akár órákig képes vagyok élvezettel nézni, amint Bence a játékaival leköti magát, és közben ennivalóan gügyög.

A válogatott játékos napja persze főként edzéssel telik, és feladatban nincs hiány, mert az erőnléti trénerük valamennyi futballistának előírta, hogy mit kell végrehajtania.

– Napi öt kilométert futok, majd előkerül a gumikötél, a súlyzókészlet, fontosak a ruganyossági gyakorlatok is, úgyhogy fitten várom a folytatást.

Bár a felesége fantasztikusan főz, Dénes is ügyesen bánik a fakanállal, elsősorban a különféle szószaira büszke.

– Afféle mindenevő vagyok – teszi hozzá –, mert amit a nejem elém rak, azt az utolsó falatig eltüntetem. Előzetesen rendre megbeszéljük, mi lesz a napi menü, és az ahhoz illő szószt én csinálom meg.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek