Egészen az őskorig visszavezethető a pecázás – így nem csoda, ha a piramisok falán és ókori sírkamrákban is találhatunk horgászemlékeket.
Talán kevés horgász gondol abba bele, hogy szeretett hobbija milyen régre vezethető vissza. Már az ősemberek is pecáztak, igaz, akkor még nem a kikapcsolódásért, hanem a táplálékszerzésért. A halászhálók mellett különböző eszközökkel, technikákkal igyekeztek partra csalni a halakat.
Áttörés a rézkorban
Már több tízezer évvel ezelőtt is léteztek horgászbotok, amelyeket fából vagy csontból készítettek, a kőhorog pedig akkora volt, hogy a préda torkán akadt, így tudták kihúzni a vízből a kopoltyúsokat. A csali feltűzésére szolgáló kampó fejlődése a rézkorban indult útjára, ugyanis a nemesfém sokkal jobban megmunkálható volt, mint a kő vagy a csont, ezáltal precízebben lehetett elejteni a zsákmányt is. Érdekesség, de az akkori horogról még hiányzott a szakáll és a fül, ezekre még évezredeket kellett várni.
Fogás a papiruszon
Bár valóban a táplálékszerzés volt a fő célja az akkori embereknek, hamar „rabjává” váltak ennek a csodálatos szenvedélynek. Az ókori egyiptomiak papiruszra vetették a különböző halfogási módszereket, így adták át a tudást társaiknak. A tehetősebbek sírkamrájukra is rávésették a legnagyobb fogásukat, hogy megőrizzék az utókornak a kapitális zsákmányaikat.
Így nekik tulajdonítható az első írásos emlék a horgászatról, illetve a rajzokon már feltűnnek a mai modern botok elődei is. Érdekesség, de az időszámításunk előtti negyedik évezred után picit megrekedt a fejlődés. Majd’ ezer évet kellett várnunk arra, hogy egy újabb csodatalálmánnyal rukkoljanak elő: ez pedig az orsó volt, amelyet egy festmény alapján Kínához kötnek.
Pecás papok
Innentől kezdve már nem volt megállás, sőt az elitosztály kiváltságává vált a horgászat, hiszen a halhús értékes árunak számított, így királyi engedélyre volt szükség a halászatukhoz. Már Szent István is jogokhoz kötötte a halfogást, ezt fejlesztette tovább Zsigmond és Mátyás, akik olasz mintára halneveldéket telepítettek az országban. Előbbi munkásságának köszönhető a mai tatai Öreg-tó.
De nemcsak a királyok körében volt népszerű a horgászat, hanem a papok között is. A hal, mint élelem fontos szerepet játszott a XVI. századi papság életében, mivel a húsa böjt ideje alatt is fogyasztható volt, ezért szívesen ruccantak ki egy-egy tóhoz, hogy szerencsét próbáljanak.
Érdekesség, hogy bár a pecázás már az őskorban is kedvelt hobbi volt, az első hivatalos világbajnokságra mindössze 67 évvel ezelőtt került sor. Addig inkább kikapcsolódásként, élelemszerzésként tekintettek a horgászatra, sportértéke az utóbbi időben értékelődött fel.
