Sport

Kiderült, tündéri boszorkány az olimpia új magyar hőse

Bors

Létrehozva: 2021.07.27.

Csodálkozhattak a meteorológusok. Hőséget jósoltak, mégis rázúdult a zuhé a hegyikerékpárosoknak kijelölt pályára. Pedig a 19 éves magyar csodabringás előre megmondta!

Forrás: Getty Images

A nagyközönség szemében az ismeretlenségből előrobbant olimpiai újoncunk, Vas Kata Blanka volt a magyar csapat keddi hőse Tokióban.

A 19 éves hegyikerékpáros a címvédőt és a világbajnokot is megelőzve minden idők legjobb magyar bringás eredményét érte el. Ebben segítségére volt a sárossá váló pályát eláztató eső - amit előre "megrendelt" az égiektől.

A mezőny utolsó, 38. helyéről indulva végzett a negyedik helyen Vas Kata Blanka a hegyikerékpárosok női versenyében. Csak a három svájci dobogós előzte meg – lehagyott viszont megannyi sztárt, többek között a riói bajnok svéd Jenny Rissvedset és egyik példaképét, a világbajnok francia Pauline Ferrand-Prévot-t is. A szenzációs olimpiai szerepléshez hozzásegítette a pályára ömlött eső, hiszen a terepkerékpáros tapasztalata miatt erőssége sáros talajon tekerni.

– Nehéz verseny volt, nagyon izgultam. Hibáztam párat, de bíztam magamban, hogy a saját tempó jó lesz – mondta az apró termetű, törékeny alkatú Blanka, akinek még az is belefért a bravúrba, hogy egyszer-egyszer elcsúszott és elakadt a 20,55 kilométeres távon.

A magyar bringasport új sztárja három szakágban is jeleskedik, a hegyikerékpár mellett terepkerékpározásban és országúton (a mezőnyversenyben és az időfutamban) is aktuális felnőtt bajnok. Erre már felfigyeltek a holland székhelyű proficsapat, az SD Worx vezetői is – új klubjához az olimpia után csatlakozik.

Vas Kata Blanka korábban a VeloNews szakportálnak elárulta: mindig is szeretett bringázni, de csak öt éve kezdett komolyan versenyezni, és még három éve sem hitt abban, hogy kijuthat az olimpiára. 

– Ez volt a gyerekkori álmom, a családdal mindig néztük az olimpiákat a tévében. A legnagyobb sportesemény, mindenki erről beszél – áradozott, és már akkor abban reménykedett, hogy a megjósolt óriási hőség ellenére neki kedvező, esős verseny lesz a tokiói.

Neki lett igaza, nem a meteorológusoknak.

Apja fertőzte meg a sportág szeretetével

Vas Kata Blanka pici korától teker, az apjától örökölte a hegyikerékpározás iránti szenvedélyét.

– Édesapám hegyikerékpárosként sok maratoni versenyen indult. Rengeteget bicikliztünk vele. Egyszer Olaszországban nyaratunk, és amikor láttuk, hogy lesz egy verseny, el akartam indulni rajta. Egy borzalmas biciklivel utolsó lettem. Azt hittem, hogy megnyertem a versenyt, anyu pedig nem mondta el, hogy valójában utolsó lettem – mesélte az amerikai portálnak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek