Sport

Megszületett a döntés: súlyos büntetést kapott a magyar-angol meccs miatt a magyar válogatott

Bors

Létrehozva: 2021.09.21.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága döntésének értelmében a Magyar Labdarúgó Szövetség a FIFÁ-hoz tartozó következő két mérkőzést köteles zárt kapuk mögött megrendezni. Azaz, két VB-selejtezőn nem lehetnek nézők.

A döntést egyedül az enyhíti, hogy a második találkozóra vonatkozó büntetést két évre felfüggesztette a szervezet. A magyar szövetséget az Anglia elleni szeptember 2-i, a Puskás Arénában rendezett vb-selejtező miatt büntette a fegyelmi bizottság. 

Mint az indoklásukban írják "miután megvizsgálták valamennyi körülményt, a történtek súlyossága (rasszista bekiabálások, tárgyak bedobálása a játéktérre, pirotechnika használata a stadionban, valamint a lépcsők eltorlaszolása) miatt a szervezet úgy határozott, hogy az MLSZ a következő két, a FIFA égisze alá tartozó mérkőzést köteles zárt kapuk mögött megrendezni". A második találkozóra vonatkozó büntetést ugyanakkor két évre felfüggesztették. Emellett a magyar szövetségnek 200 ezer svájci frank, azaz mintegy 65 millió forint büntetést is be kell fizetnie.

A döntésről, mint írják, a FIFA már tájékoztatta a magyar szövetséget.

A magyar válogatott következő, a FIFA-hoz tartozó hazai mérkőzése az Albánia elleni világbajnoki selejtező lesz 2021. október 9-én, a Puskás Arénában.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek