„Rémisztő pillanatok voltak” – felkavarja az embert, amit Csapó Dudi utolsó napjairól mesélt a barátja
„Az utolsó nap emléke itt van bennem” – mondta a november 27-én, 72 évesen elhunyt Csapó Gábor barátja, Oborzil Sándor.
Szerdán, a Farkasréti temetőben kísérik végső nyughelyére a november 27-én, 72 évesen elhunyt Csapó Gábort. Amit barátja, Obrozil Sándor mesélt, az felkavarja az embert.
Nagyjából öt éve a Hélia lett a törzshelyünk. Hangulatos hely, jól érezzük itt magunkat. Ha kedvünk van, úszunk egyet, s persze ott van a kártya, a römi, ami afféle szenvedéllyé vált a számunkra
– mondta a Blikknek az MTK egykori futballistája. Hozzátette, az elmúlt években kialakult egy négyfős csapat. Csapó Gábor a színes egyéniségével sokáig a társaság középpontja volt.
– Szerettük a humorát, a bölcsességét, az életigenlését. Aztán egyszer, meg nem mondom mikor, megváltozott. Egyre csendesebb lett. Ha hozzászólt valamilyen témához, sporthoz, politikához, bármihez, halkan, röviden, szinte egy szóval tette. Furcsa volt, mert nem ilyennek szoktuk meg. Ha kérdeztük, van-e bármilyen gondja, bántja-e valami, csak mosolygott, soha nem panaszkodott. Büszke ember volt a végtelenségig. Amikor láttuk, hogy már nehezen mozog, a térdére fogta, a rakoncátlankodó térdére – emlékezett vissza a barát. Majd elmesélte, volt egy nap, amikor csendben járatták a lapokat.
– Szokás szerint délután három órakor jöttünk össze, és vártuk Dudit. Nem jött, és nem értettük, mert ez a heti négy alkalommal rendezett kártyacsata kihagyhatatlan program volt számára is. Hívtuk Katit, a feleségét, ő mondta, hogy már elindult a férje. Aztán egyszer csak megjött Dudi, aki azt mondta, megállt egy parkolóban valahol Budán, és aludt az autójában másfél órát. Megdöbbenve néztünk rá. Leültünk az asztalhoz, hogy kártyázzunk, ám a lapok sorra kiestek a kezéből. Csendben játszottunk tovább, és amikor befejeztük, felálltunk és elköszöntünk. Ám Dudi nem a kijárat felé indult, ahová mindig is, hanem épp ellenkezőleg, abba az irányba, ahol nem volt se ajtó se ablak. Rémisztő pillanatok voltak, és aggódtunk a barátunkért, akit korábban folyamatosan nyaggattunk, hogy mozogjon többet, ne igya liter számra az ananászlevet meg a kólát, de nem gondoltuk, hogy ilyen nagy a baj.
Csapó Gábor akkor még hazament, ám este rosszul lett, majd mentő vitte a Honvédkórházba.
Az utolsó nap emléke itt van bennem. Nagyon hiányzik, de nem elsősorban a kártyaasztal mellől. A temetésén természetesen ott leszek, hogy elbúcsúzzak tőle
– nyilatkozta Obrozil Sándor.
