NOSZTALGIÁZÁS

Szívszorító, David Beckham meglátogatta a haldokló edzőjét

(s)

Létrehozva: 2024.06.27.

Az angol futballválogatott korábbi svéd szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson a farmján fogadta David Beckhamet. A svéd szakember januárban jelentette be, gyilkos kórral kűzd, felkészült a halálra.

Az egykori angol válogatott futballista, David Beckham igazi úriember. Az éveken keresztül a "háromkoronás" válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó svéd Erikssonnal igen jó viszonyban volt, és mivel barátságuk ma is töretlen, ezért svédországi farmján meglátogatta a nagybeteg szakembert. Eriksson januárban elmondta, megpróbál "minden napot értékelni", miután öt kisebb agyvérzését követően hasnyálmirigy-rákot diagnosztizáltak nála. 

A haldokló Sven-Göran Eriksson könnyezve hallgatta a neki is szóló liverpooli focihimnuszt
Eriksson az angolok kapitányaként edzette Beckhamet Fotó: AFP

A Radio Sweden P4 Varmland csatornáján elhangzott, és ezt a The Sun is megírta, hogy Beckham hat liter 1948-as évjáratú datolyaborral lepte meg. Ettől a kedvességtől úgy megrendült, mint akkor, amikor a göteborgi szurkolók szerenádot adtak a tiszteletére. Beckham ráadásképpen egy palack 1982-es bort is hozott. Ez volt ugyanis az az év, amikor a súlyos beteg tréner az IFK Göteborgot UEFA Kupa-diadalra vezette.

- Heringet, burgonyát, jávorszarvas-húst ettünk. David előző nap küldött egy szakácsot, aki elkészítette az ételeket, majd ő maga is befutott. Nálam volt egy napig, rengeteget beszélgettünk a futballról. Büszke voltam, hogy meglátogatott.

Stadionkocsmázás

Eriksson márciusban is élvezett egy különleges napot, amikor kedvenc klubját, a Liverpool FC-t irányíthatta. Miután az Ian Rush-t, John Barnes-t és John Aldridge-t is magában foglaló old boy ’Pool 4-2-re megverte az Ajaxot, Eriksson az Anfield Road-stadion kocsmájában iszogatott.



 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek