Ötvenkét éve ezen a napon született Benedek Tibor. Még rengeteg célja volt a világ legjobb vízilabdázójának, aki sajnos nem láthatta, hogy világbajnok lett a fia.
1972. július 12-én született, 52 éves lenne ma Benedek Tibor vízilabdázó, a sportág történetének egyik legnagyobb alakja. A háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis négy évvel ezelőtt, 2020 júniusában súlyos betegségben hunyt el. Szerte a világban gyászolták a sportkedvelők, akik sosem feledik őt. Sajnos nem érhette meg fia, Mór első igazi nagy sikerét. A 17 éves fiú a napokban lett U18-as világbajnok a magyar válogatottal, a döntőben szerzett két gólja az aranyérem mellett milyen szép születésnapi ajándék lehetett volna az édesapjának...
Benedek Tibor játékosként mindent megnyert, szövetségi kapitányként pedig világbajnok lett a magyar válogatottal. Élete utolsó éveiben Újpesten dolgozott, számos olyan játékos nevelt, akik már ma világbajnokok, vagy éppen a válogatott keret tagjai. Halála előtt egy hónappal jelentette be, befejezi a munkáját a sportágban.
Tőle származó, klasszikus önjellemzésében elmondta, mitől is lett ő az egyik legnagyobb.
"Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos. Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Magasságomat nézve ma már kicsinek számítok a csapattársaim között, súlyra viszont 15 éve elértem a 100 kilót.
Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra.
A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv, 16 éve csuklószorítóval játszok, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek."
Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem.