Megtorlás

Itt az első súlyos büntetés az olimpián, óriási gondban a csalók

LM

Létrehozva: 2024.07.28.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) büntetése után a párizsi olimpia szervezői sem hagyták szó nélkül a kanadai női labdarúgó-válogatott kémkedését. A pontlevonás után a csapat szinte lehetetlen helyzetbe került.

A kanadai női labdarúgó-válogatott rögtön óriási botrányt okozott a párizsi olimpián. Még az első, Új-Zéland elleni összecsapásuk előtt drónnal figyelték meg a rivális edzését, amely miután ezt észrevette, azonnal jelentette a szervezők felé. Kanada végül ugyan 2-1-re győzni tudott, ám ez aligha fog már valamit érni.

Súlyos pontlevonással sújtották a kanadai női labdarúgó-válogatottat Fotó: AFP

Elsőként a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) büntette meg a csaló kanadaiakat. Az eset után a kanadai válogatottól menesztették Joseph Lombardi és Jasmine Mander edzőt, illetve elemzőt, megvonták az akkreditációjukat, a FIFA pedig most őket egyéves eltiltással sújtotta. Hasonló sorsra jutott a szövetségi kapitány Bev Priestman is, a szakember viszont az eset után rögtön jelezte, lemond a pozíciójáról.  

Azonban nem csak eltiltással lett sújtva a válogatott. A szervezők hat pontot vontak le az együttestől, amely így jelenleg mínusz három ponttal csoportja utolsó helyén áll. Kanada július 28-án, vasárnap este 21 órától a házigazda Franciaország ellen próbálhat meg előre menekülni, július 31-én, szerdán pedig Kolumbia ellen bizonyíthat. A három csoportból az első két helyezettek, valamint a két legjobb harmadik jut a negyeddöntőbe.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek