Csalódottság

"Utána estünk össze" - Botkáék szerint ezen múlott a Fradi továbbjutása

LM

Létrehozva: 2024.08.14.

Mindent megpróbált a Ferencváros annak érdekében, hogy eltüntesse a kétgólos hátrányát a Midtjylland ellen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében. A klub 3-1-es összesítéssel esett ki, így az Európa-ligában folytathatja. A lefújást követően Botka Endre és Dibusz Dénes értékelt.

A Ferencváros nagyon jól kezdett a Midtjylland ellen a Bajnokok Ligája-selejtezőjének visszavágóján, és már a 17. percben megszerezte a vezetést. A ziccerek azonban kimaradtak, a dán ellenfél pedig a második félidőben egyenlíteni tudott. A 1-1-es végeredménnyel eldőlt, hogy a Fradi 3-1-es összesítéssel kiesett a sorozatból és az Európa-liga rájátszásában folytatja.

A Ferencváros küzdelmes összecsapás után az Európa-liga rájátszásban folytatja / Fotó: Hegedüs Róbert

A lefújást követően elsőként a csereként pályára lépő magyar válogatott hátvéd, Botka Endre összegezte a látottakat.

"Az első félidőben nagyon jól kezdtünk, azt érzetem, hogy megvan a csapatban a második gól. A második játékrészre is úgy jöttünk ki, hogy nekünk van helyzetünk, erre ők a semmiből szereztek egy gólt, utána estünk össze. Az első meccsen, ha csak egy gólt kaptunk akkor szinte biztos, hogy itt nyertünk volna. Rúghattunk volna kettőt az első félidőben, a szurkolók akkora erőt adtak, hogy ez benne volt. Nagyon szomorú, nagyon szomorú. A végére már mindent beáldoztunk a gólért, ezért volt az, hogy a védelem a hajrában átjáróház volt. Minden áron gólt akartunk szerezni" 

- nyilatkozta Botka Endre. A csapatkapitány, Dibusz Dénes hasonlóan vélekedett, szerinte a végére már nem maradt extra teljesítmény a csapatban.

"Nagyon nehéz este volt. A csapat mindent megtett, az első 30 perc a várakozásokat is felülmúlta. Gyakorlatilag hiba nélkül játszottunk, uraltuk a játékot, élt a stadion, látszott, hogy a dánok kissé elbizonytalanodtak. A fáradtság, ahogy kezdett jönni úgy a pontatlanságok is jöttek. A második gólt nem szereztük meg a második félidőben, őt pedig rögtön egyenlítettek. Utána már nem sikerült újabb találatot szerezni. Az utolsó 20 percben még nagyobb kockázatot vállaltunk, az ellenfél sokszor csak labdavezetéssel áthozta a középpályánkon a labdát. Volt hullámzása ennek az összecsapásnak, a végén pedig már nem volt olyan hullám, amire fel tudtunk volna ülni"

- értékelt Dibusz Dénes.

A Fradi ezzel az Európa-ligában folytatja, ahol a rájátszásban a (bosnyák) Borac Banja Luka-Klaksvik (feröeri) párharc győztesével találkozik.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek