Könnyfakasztó

Őrületes buli, így fogadták szülőhelyén Hámori Lucát – videó

LM

Létrehozva: 2024.08.06.

A 23 éves ökölvívó két meccset is nyert az olimpián, most pedig visszatért szülővárosába, Kőszegre. Hámori Luca megünneplésére hatalmas tömeg gyűlt össze, amitől a sportolónő el is érzékenyült.

Hámori Luca történelmet írt az olimpián, ugyanis ő volt az első magyar női ökölvívó, aki mérkőzést nyert az ötkarikás játékokon. Hámori a negyeddöntőig menetelt, ahol végül a férfi kromoszómái miatt botrányba kerülő Imane Helif állította meg. Hámori így a pontszerző, ötödik helyen végzett Párizsban, nemrég pedig hazatért szülővárosába, Kőszegre, ahol nem akármilyen fogadtatásban részesült.

Hámori Luca
Hámori Luca elképesztő fogadtatást kapott Kőszegen / Fotó: Richard Pelham / Getty Images

Hétfőn este hatalmas tömeg, egy ring és egy köszöntő műsor is várta Hámori Luca ökölvívót a kőszegi Fő téren. Az olimpiai ötödik sportoló hatalmas ováció közepette, sztárvendégek, díszpolgárok, meghívott vendégek, életműdíjasok tapsától kísérve, hagyományőrzők, tűzoltók és a fúvószenekar felvezetésével lépett ringbe, amit nem is bírt meghatottság nélkül – írta a vaol.hu.

Hámori Luca elérzékenyült

"Nem tudom elmondani azt, hogy mennyire hálás vagyok nektek azért, hogy ennyien eljöttetek ma. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki itt van, nehezen jönnek a szavak. Az, hogy milyen érzés volt az olimpián bokszolni, azt még most sem tudom körülírni szavakkal. Én mindenkinek azt kívánom, hogy az életben legalább egyszer egy olyan, vagy egy hasonlót éljen át" - mondta elérzékenyülve Hámori Luca.

Íme a fergeteges buliról készült összefoglaló:

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek