Szégyen

Ez már felháborító, Muhari mellett egy rakás sztársportoló lett áldozat a botrányos olimpián

LM

Létrehozva: 2024.08.24.

Ugyan a párizsi olimpiának lassan két hete vége van, de a szervezőknek továbbra is magyarázkodniuk kell. A bronzérmek minőségével komoly probléma van, ennek a legújabb áldozata lett Muhari Eszter.

A párizsi olimpia hivatalosan augusztus 11-én ért véget, a szervezőket azonban a mai napig kritikák érik. A szennyezett Szajnában való úszástól sokan már az otthoni környezetben lettek rosszul, a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban bronzérmet szerző Betlehem Dávid a családjához menet lett rosszul az autópályán és mentőt kellett hívnia. A bronzérmek silány minősége szintén visszatérő probléma, legutóbb a női párbajtőrözők között harmadik helyen végző Muhari Eszter medálja ment tönkre.

Muhari Eszter
Muhari Eszter olimpiai bronzérme is hamar tönkrement Fotó: Csudai Sándor

Az esetről a Magyar Vívó Szövetség számolt be. Muharinak viszont nem kell sokáig aggódnia, a magyar vívót Gyurta Dánielen keresztül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már tájékoztatta is, hogy a testület lecseréli a bronzérmeket.

Állítólag az aranyérmeknek és az ezüstérmeknek semmi bajuk, legközelebb mindenképpen olyat kell nyernem 

– kommentálta humorosan az eseményeket Muhari Eszter.

Muhari Eszter csak egy a sok áldozat közül

Azonban nem csak ő az, aki a silány minőség áldozata lett. Először a gördeszkázó, Nyjah Huston beszélt nyilvánosan arról, hogy a medálja másfél hét alatt teljesen elhasználódott.

„Az érmek remekül néznek ki, amikor még vadonatújak. Aztán ahogy érintkezett a bőrömmel és valamennyi izzadtsággal, valamint miután engedtem a barátaimnak, hogy viseljék a hétvégén, leromlik. Úgy tűnik, hogy a minősége közel sem olyan kiváló, mint amire gondolnátok. Nézzétek meg, nagyon megviselt. Az eleje már elkezdett egy kicsit letörni, én azt gondolom, hogy az olimpiai érmek minőségének javulniuk kellene egy kicsit” – mondta Nyjah Huston.

Az ír evezős, Daire Lynch elárulta, hogy az ötkarikás játékok szervezői visszavették tőle a bronzérmét, mert az teljesen szétesett.

Az enyém teljesen tönkrement. Majdnem egy réteggel vékonyabb lett 

– ezt már egy másik evezős, Philip Doyle állította.

Az ezüstök megúszták a minőségromlást, az aranyérmek kapcsán ugyan felröppentek olyan hírek, hogy szintén hibásak lehetnek, eddig nem volt olyan sportoló, aki ezt bizonyította volna.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek