Bizonytalan

„Benne van az is, hogy nem sikerül” – Szilágyi Áront megműtötték, nem tudja, mit hoz a jövő

LM

Létrehozva: 2024.09.14.

A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó átesett a műtéten, és hosszú rehabilitációs folyamat vár rá. Ha minden jól megy, Szilágyi Áron öt-hat hónap múlva újra pástra állhat, ez azonban korántsem ennyire egyszerű.

Szilágyi Áron az idei párizsi olimpián címvédőként, egyéniben már az első fordulóban búcsúzott a kardvívók mezőnyében. Akkor sokan sérülést gyanítottak, de a háromszoros olimpiai bajnok ezt igyekezett megcáfolni. A kardvívó csapattal sikerült ezüstérmet szereznie, így nem távozott üres kézzel Párizsból. Szilágyi az M1 aktuális csatornának csütörtökön elárulta, hogy már nyolc éve küzdött sarok- és Achilles-problémájával, mely a francia fővárosban is - elsősorban az asszók között – hátráltatta. Éppen emiatt a múlt héten kés alá feküdt és megműttette magát.

Szilágyi Áron
Szilágyi Áron jelenleg fekvőgipszben lábadozik a műtétje után Fotó: Dömötör Csaba

A 34 éves sportoló jelenleg otthon, fekvőgipszben lábadozik.

A fájdalom elmúlt, az orvosok azt mondják, a sebem szépen gyógyul, úgyhogy minden a terveknek megfelelően halad eddig

- mondta Szilágyi Áron, hozzátéve, hogy a gipszet jövő héten veszik le, azt követően pedig hat hétig egy rögzítő lesz a lábán, amit a gyógytornák és kezelések idejére vesznek csak le. - "Utána, amikor az lekerül, ugyan mankóval, de lehet már közlekedni és kicsit jobban terhelni. Ez egy hosszú folyamat, azt mondják, hogy öt-hat hónap lesz mire teljes értékű leszek és a páston is fogok tudni mozogni."

Szilágyi Áron visszatérése bizonytalan

Szilágyi azt is elmondta, még egy-két évet szeretne vívni, ha pedig nagyon motivált lesz, akkor nem zárja ki azt sem, hogy ott legyen a 2028-as, Los Angeles-i olimpián. Azonban nem akarta magát túlzottan elragadtatni és arra is felhívta a figyelmet, hogy lehet, hogy már sosem fog tudni visszatérni a pástra.

Az is benne van, hogy tényleg egy-két év lesz. Benne van az is, hogy nem sikerül a visszatérés, bár erre nem szívesen gondolok és benne van az is, hogy igen, megjön a kedvem, jönnek az eredmények és Los Angelesig folytatom

 – zárta a gondolatait a kiváló magyar sportoló.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek