Anglia

Teljes összeomlás Manchesterben, Szoboszlai Dominik és a Liverpool nagy esélyt kap

SK

Létrehozva: 2024.09.26.

Minden amellett szól, hogy a szezon végére lekerül a csúcsról Angliában a Manchester City focicsapata. Ez jól jöhet az Arsenalnak, és Szoboszlai Dominik együttesének, a Liverpoolnak.

Noha nem kezdte rosszul a szezont, az ág is húzza a Manchester Cityt. Angliában Pep Guardiola csapata évek óta egyeduralkodó, 2018 óta egyedül 2020-ban nem tudták megnyerni a világ egyik legerősebb bajnokságát, a Premier League-et. Súlyos sérülések, pereskedés, távozó menedzser, ez mind mind az Arsenal és Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool mellett szólhat az idén a pontvadászatban.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik és a Manchester City idén is meccselhet az aranyéremért / Fotó: AFP

A szakértők szerint három pont miatt lehet balsikerű a Manchester City idei szezonja.

1. A klub a múlt hétvégén elveszítette egyik legfontosabb emberét, a spanyolok Európa-bajnokát, Rodrit. A középpályás az Arsenal elleni bajnokin szenvedett borzalmas sérülést, az egész szezonra kidőlt. A Manchester City alapjátéka nagyban függ a középpálya motorjától, sokak szerint a 2021-es BL-döntőt azért veszítette el a klub, mert Rodri sérülten csak a kispadon ült. 2023-ban már az ő góljával nyerte meg a döntőt a City az Internazionale ellen. A számok szerint a klub Rodrival a meccseknek a 11 százalékát veszítette el, míg a spanyol nélkül a 33 százalékát.

2. Hétfőn kezdődött minden idők egyik legnagyobb futballpere, melyben súlyosan megbüntethetik a Manchester Cityt. A pénzügyi fair play megsértése miatt a sztárcsapatot pontlevonás és a Premier League-ből való kizárás fenyegeti, ha kiderül, hogy megsértette a szabályokat. Sőt, az FA Kupából és a Ligakupából is kitehetik, valamint a klubvilágbajnokságon sem indulhatna. A Premier League szerint a Manchester City kilenc szezonon keresztül megszegte a szabályokat azzal, hogy állítólag nem szolgáltatott pontos pénzügyi információkat. Nem tették közzé teljes körűen az egyik menedzserüknek fizetett pénzügyi javadalmazásokat. 
Az ügyben ítélet márciusra várható.

3. Az már korábban eldőlt, hogy Pep Guardiola jövőnyáron, kilenc év után távozik a Manchester City éléről. A klubbal mindent elért, már hat bajnoki címet és BL-t is nyert. A pesszimista jóslatok szerint mivel hosszútávra már nem terhez, kevésbé lesz "éhes" idén a sikerre a tréner.

Szoboszlai Dominik is harcban az aranyért

Ahogy tavaly, a Manchester City mellett idén is az Arsenal és a Liverpool tűnik a legerősebbnek Angliában. Tavasszal a Pool-nak két rossz meccs elég volt ahhoz, hogy leszoruljon a dobogó harmadik fokára, a gyengülő Manchester City most újra esélyt adhat a Vörösöknek. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek