Ideges

„Az F1 nélkülem is folytatódik” – már a visszavonulással fenyegetőzik Verstappen

LM

Létrehozva: 2024.10.03. 12:30

Nem a legjobb heteit éli a Forma–1 címvédője. Max Verstappen hosszú ideje nyeretlen, ráadásul káromkodás miatt nemrég közmunkára büntették. A holland jelezte, lassan elege lesz az F1-ből.

Max Verstappen az idei szezont is rendkívül magabiztosan kezdte a Forma–1-ben és az első futamok után már megnyugtató előnyre tett szert. A Red Bull azonban az év közben lemaradt a fejlesztési versenyben, elsősorban a McLaren megerősödésével pedig Verstappen is hullámvölgybe került. A címvédő nyolc futam óta nyeretlen, előnye pedig folyamatosan olvad Lando Norrisszal szemben. A 27 éves hollandnak pedig fogytán a türelme.

Max Verstappen, Lewis Hamilton
Max Verstappen egyre jobban kiábrándul a Forma-1-ből / Fotó: AFP

A háromszoros világbajnok a szingapúri kvalifikáció és a futam után is rögtönzött beszélgetéseket eszközölt a sajtó képviselőivel, miután úgy döntött, hogy az FIA hivatalos sajtótájékoztatóin rövidre fogja magát. Ez volt a pilóta válasza arra, hogy megbüntették a hollandot, amiért az Azerbajdzsáni Nagydíj alatt az autóját szidta káromkodva, ezért egyébként közmunkát is kapott, írja az Origo.

Max Verstappen már a visszavonuláson gondolkodik

A büntetést annyira zokon vette Verstappen, hogy elárulta, ha így halad tovább az F1, akkor hamar el fog gondolkozni a visszavonuláson.

Nem tudom, mennyire veszik majd ezt komolyan, de lesz egy pont, amikor azt fogom mondani, hogy elég és ne tovább. Majd meglátjuk. Ahogy mondtam, a versenyzés folytatódik, az F1 nélkülem is folytatódik, ez nem probléma számomra. Ez van

– mondta csalódottan Max Verstappen.

Az idei szezonból még hét futam van hátra, Verstappen 331 ponttal vezet, Norris 279 ponttal követi őt a második helyen.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek