Szoboszlai Dominik

Szoboszlai Dominik kimondta, amit mindenki hallani akart: a Liverpoolról van szó

ZRNJ

Létrehozva: 2024.10.06. 11:59

Módosítva: 2024.10.06. 12:01

A Liverpool magyar középpályása már sok célját teljesítette a futballban. Van azonban olyan, amivel Szoboszlai Dominik történelmet írna.

Szoboszlai Dominik másfél éve a Liverpool focistája, s alapembere. A legmagasabb szinten játszi, kupákért, bajnoki címekért harcol a világ egyik legjobb csapatának tagjaként. Vele készített most interjút a Men in Blazers Youtube-csatorna, ebben a beszélgetésben Szoboszlai a vágyairól, álmairól beszél, olyan dolgokról, melyek még nem valósultak meg. De ő is utalt rá, ezek a célok egyáltalán nem túlzóak.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik nem csak focizni akar a Bajnokok Ligájában Fotó: John Powell

Szoboszlai Dominik a Liverpoolban a kezdetektől elszánt, most is sugárzik belőle az optimizmus.

Szoboszlai Dominik BL-t akar nyerni

A középpályás az interjúban arról beszélt, gyerekkora óta arra készült, hogy Bajnokok Ligáját nyerjen. Erre akár már idén is meglehet az esélye, bár még csak az elején járunk a megújított sorozatnak. A Liverpool mindenestere két csodás győzelemmel kezdett a Milan és a Bologna ellen. A magyar játékos ezeken a meccseken gólt lőtt és gólpasszt is adott.

- Gyerekkoromban láttam a meccseket a Bajnokok Ligáját. Hallottam a BL himnuszát. Akkor eldöntöttem, hogy én is focizni akarok, válogatott akarok lenni, én akarok lenni a magyar válogatott csapatkapitánya. Ezek mostanra már sikerültek. 

Ugyanakkor még bajnok akarok lenni a Liverpoollal, és igen: meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját. Nagy célok. De csak reális célokat tűzök magam elé.

- fogalmazott az interjúban Szoboszlai, aki az első magyar játékos lehetne, aki BL-t nyert. Korábban a Bajnokok Ligája döntőjében sem játszott focistánk, legtovább Gulácsi Péter és Orbán Willy jutott 2020-ban, ők a Lipcsével az elődöntőben játszottak. Bogdán Ádám 2018-ban a Liverpool kerettagjaként utazott a BL-döntőre, de nem nevezték be a Real Madrid elleni meccsre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek