Szócsata

„Levontam egy következtetést” – Marco Rossi mindent elmondott Kerkezről

LM

Létrehozva: 2024.11.18.

A Liverpool szeretné új balhátvéddel megerősíteni a csapatát, a magyar válogatott játékosával már fel is vette a kapcsolatot. Kerkez Milos egyre közelebb a Liverpoolhoz, Marco Rossi pedig reagált a 21 éves futballista kétértelmű üzenetére.

Kerkez Milos ebben a szezonban alapember lett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bournemouthnál. Eddig mind a 11 Premier League-találkozón a kezdőcsapatban kapott lehetőséget, a Manchester City ellen két gólpasszt adott, csapata ezzel bravúros győzelmet aratott (2-1). Ázsiója egyre növekszik, a magyar válogatott októberi és novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzéseit azonban sérülés miatt kihagyta, ami miatt Marco Rossi nyilvánosan beleállt. Kerkez ezután az Instagramon egy fotót tett közzé, amihez egy csendre intős emodzsit rakott. A szövetéségi kapitány erre reagált a nemzeti együttes hétfő délutáni sajtótájékoztatóján.

Kerkez Milos
Marco Rossi reagált Kerkez Milos (balra) fotójára / Fotó: AFP

Nem hinném, hogy azt a fényképet nekem szánta volna. Megvan neki a számom, úgyhogy biztosan elküldte volna nekem, ha nekem szánja

 – mondta Marco Rossi Kerkez Milosról.

- Milos nemzeti kincs, a nemzeti vagyonnak a része. Én mindössze levontam egy következtetést.A múltban Gulácsi Péter is úgy döntött, nem csatlakozik a válogatotthoz, az indoklásával lehet egyetérteni, vagy nem. Milos úgy döntött nem jön, én úgy éreztem, hogy a klubja érdekeit fontosabbnak tartja. De ettől még nincs konfliktusom a játékosokkal, sem Milossal, sem Gulával. Mindketten magukra öltötték a címeres mezt és kiváló teljesítményt nyújtottak. Ők sokkal fontosabb mindenkinél- idézi az Origo Rossit.

Kerkezről már tárgyal a Liverpool

A 21 éves futballista iránt hosszú ideje érdeklődik a Liverpool, az Anfield Watch azonban arról ír, hogy a sztárcsapat képviselői immáron hivatalos úton is megkeresték a Bournemouthot, és megkezdték a tárgyalásokat Kerkezről. A Liverpool jelenlegi sportigazgatója az a Richard Hughes, aki éppen a Bournemouthtól került a vörösökhöz idén márciusban, így Kerkez Angliába szerződtetése is részben neki köszönhető. A Manchester United a nyáron már szerette volna a soraiban tudni, viszont sokallta a 40 millió fontos (19 milliárd forint) vételárat. A Liverpool siet, ugyanis nem akarja, hogy a United az orruk elől happolja el a tehetséges balhátvédet.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek