Téli olimpiai bajnok ugyan aligha lesz alpesi síelésben, de igazán járatos ebben a műfajban Szoboszlai Dominik korábbi edzője, Jürgen Klopp.
Az 57 éves német Jürgen Klopp 2015 őszén állt munkába az FC Liverpoolnál, és megannyi sikert követően idén májusban távozott. A német futballtréner jelenleg megérdemelt pihenőjét tölti, az Instagramon megosztott egy fotót magáról, ezen teljes síszerelésben láthatjuk. Ennek kapcsán elmondta a Daily Mirrornak: kétéves korában kötött először lécet, és amikor csak tehette, síelt. Most újra a kedvenc hobbijának hódolhat:
– Erre karácsonytájt Angliában nem volt lehetőségem – emlékeztetett a szakember –, mivel az FC Liverpoolnál minden december 25-én délelőtt tízkor már edzést vezényeltem. Most itt a lehetőség az ünnepi sportolásra. Eredetileg a svájci Iglschben foglaltunk szállást, de azt felmondtuk, és most élvezhetem a csodálatos látványt a hegyekben, örömömet lelhetem a havas lejtőkön való száguldásban.
A szent ünnepek Klopp számára a békéről, nyugalomról, harmonikus családi együttlétről szólnak, ilyenkor szó esik múltról, jelenről, jövőről. Klopp a Red Bull cégcsoport globális futballvezetője lett, január 1-jén áll munkába. Ezúttal nem vesz majd részt a futballklubok napi működésében, arra összpontosít, hogy támogassa a Red Bull sportigazgatóit, új tehetségeket fedezzen fel, és feladata az edzőképzés is.
Klopp négy évre írt alá a Red Bullhoz, de a megállapodás értelmében bármikor távozhat, amennyiben a német válogatott szövetségi kapitányának kérik fel. A Nationalmannschaft jelenlegi kapitánya, Julian Nagelsmann munkaszerződése a 2026-os vb végéig szól.