Az év végéhez közeledve serényen alkot Növényi Norbert. Olimpiai aranyérmesünk egyszerre három könyvén végzi az utolsó simításokat.
Az 1980-as moszkvai olimpián győztes egykori klasszisunk, Növényi Norbert nagy bejelentést tett: jövőre három művét is piacra dobja. A Dunakeszin élő birkózó mestere a betűvetésnek, korábban a nagyközönség olvashatta a Kódolt sport, továbbá Növényi című önéletrajzi művét. A Kódolt sport érdekes témát feszeget, azt elemzi, hogy a magyar fiatalok miként válhatnak nemzetközileg elismert sportemberré. Felhívja a figyelmet arra is, hogy milyen buktatókkal számolhatnak.
– A próza mellett a lírai műfaj sem áll távol tőlem – mondta a Borsnak Növényi, aki eddig 750-nél több verset írt. – Egyikét-másikát elmondtam Nyertes Zsuzsa színművésznőnek is, aki ígéretet tett arra, hogy beilleszti előadói összeállításába. Frankó Attila, a békéscsabai irodalmi esteket szervező barátom harminc békés megyei településen szervezett szerzői estet, melyeken az én verseimet olvasták fel.
Készül szociografikus ihletésű esszéje, melyben a mai Magyarország emberi-társas kapcsolatait elemzi. Igazi bestsellernek ígérkezik a harmadik könyve, abban a magyar birkózás korábbi klasszis egyéniségeivel készült beszélgetéseit gyúrta össze egésszé.
Szerencsére a 2022 decemberében elhunyt olimpiai aranyérmes Varga János gondolatait időben magnószalagra vettem, továbbá beszélgettem a szintén olimpiai aranyérmes Kocsis Ferenccel, Hegedüs Csabával, és a sorból nem maradhatott ki Réczi László, Rácz Lajos, Gáspár Tamás, Tóth István, Kiss Balázs, Bárdosi Sándor, továbbá a két Lőrincz fivér, az olimpiai bajnok Tamás, illetve öccse, az olimpián második helyezett Lőrincz Viktor sem; összesen 25 arcképet készítettem.
A szeretet jó
Megtanulható
A szeretet jó
Nincs hozzá fogható
A szeretet jó
Szívből fakadó
A szeretet jó
Önzetlenül adható
A szeretet jó
Lelket ragyogtató
A szeretet az élet
Én szeretetből élek
Belőle én mindig kérek
Ezért érezni nem félek
A szeretet az minden
A legnagyobb kincsem